
Fotó: Agerpres
2009. december 28., 10:162009. december 28., 10:16
Codruţ Olaru, a főügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus elleni főosztályának vezetője közölte: a rendőrség különleges alakulatai összesen félszáz helyszínen rendeztek házkutatást a nap folyamán, és sikerült lefoglalniuk a január végén eltűnt géppisztolyok, lőszerek és egyéb fegyverek mintegy felét. Az ügyészség, a belügyminisztérium hírszerző szolgálata és a román titkosszolgálat (SRI) közös akciója során helikoptereket is bevetett a gyanúsítottak felkutatására, két – országos körözés alatt álló – férfit Sinaián fogtak el.
A rajtaütések nyomán mintegy negyven személyt helyeztek vizsgálati fogságba, közöttük Bukarest egyik legrettegettebb alvilági bandájának számos tagját, beleértve a klán vezetőjét, Eugen Preda volt rendőrt, aki korábban már többször összetűzésbe került a hatóságokkal. Feltételezések szerint a fegyverrablás a Preda-klán megrendelésére történt, egyes információk szerint pedig a hatóságoknak úgy sikerült felgöngyölíteniük az ügyet, hogy néhány nyomozó inkognitóban fegyverkereskedőnek adta ki magát. Az összesen 34 500 lejre becsült fegyverarzenál egy részére, mintegy negyven géppisztolyra a Bukarest közeli Chiajna településen, egy fatelepen bukkantak rá, a lerakat egyébként a Sinaián lefülelt Liviu és Alexandru Iordan tulajdona. Különben a küzdősportok (kempo, whusu) terén korábban jelentős hazai és nemzetközi sikereket elért, a belügyminisztériumnak alárendelt Dinamo sportklub alkalmazásában álló Eugen Preda vezette klán legutóbb idén februárban hallatott magáról, amikor a bűnbanda több tucat, álarcot viselő tagja összeverekedett a BGS őrző-védő társaság biztonsági őreivel a bukaresti Plaza România bevásárlóközpontban. A Preda-klán több tagját tegnap lopásban való bűnrészesség és jogtalan fegyverbirtoklás alapos gyanújával őrizetbe is vette a rendőrség, a bűnbanda tagjai ellen ugyanakkor nemzetközi kábítószer-kereskedelem ügyében is folyik a nyomozás. A nyomozóhatóságok egyébként mára ígérnek bővebb tájékoztatást a fegyvertolvajok leleplezését célzó akcióval kapcsolatban.
A most felkutatott fegyverek eltűntét január 28-án hozta nyilvánosságra a román védelmi minisztérium, a nyomozás során azonban kiderült, hogy azokat jóval korábban eltulajdonították. A minden idők legnagyobb romániai fegyverrablásaként elhíresült akció során összesen hatvankét Kalasnyikov- és egyéb típusú kézifegyvert, pisztolyokat, bajonetteket, távcsöveket, lőszert loptak el a román főváros melletti Ciorogârlán működő katonai bázis fegyverraktárából. A történtek miatt Mihai Stănişoară akkori védelmi miniszter tizenhét magas rangú tisztet menesztett tisztségéből, közöttük a ciorogârlai bázist működtető román légierő vezérkari főnökét, valamint a katonai hírszerzés elhárító osztályának és a katonai rendőrségnek a parancsnokát. Az elmúlt hónapok során a bukaresti katonai ügyészség több mint 140 személyt hallgatott ki az ügyben, 2009 márciusában pedig lopás és a fegyver-, illetve lőszerhasználatra vonatkozó jogszabályok áthágása alapos gyanújával vádat emeltek tizenegy, az érintett támaszponton szolgáló hivatásos katona ellen. Az azóta vizsgálati fogságban lévő vádlottak ügyében a bukaresti katonai törvényszék december 23-án úgy döntött, hogy szabadlábon védekezhetnek, így valamennyien távoztak a rahovai börtönből, ellenük még nem született bírósági ítélet.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).