
Fotó: Mediafax
2010. szeptember 09., 12:392010. szeptember 09., 12:39
Az államfő határozottan kiállt amellett, hogy a készenlétihitel-megállapodás keretében érkező pénzösszegekből 1,5 milliárd eurót beruházásokra kellene fordítani. Băsescu ugyanakkor a tiszta egyéni választókerületes szavazási rendszer bevezetése mellett foglalt állást. Kijelentette: így egy- vagy kétfordulós választások nyomán minden választókerületből az első helyen végzett jelölt jutna be a parlamentbe. Az államelnök tízszázalékosra emelné a választási küszöböt. n Írásaink az 5. és 7. oldalon
Igazságügyi minisztériumi források szerint Susilo Bambang Yudhoyono indonéz elnök jóváhagyta a kiadatást, ám a folyamat egy ideig még elhúzódik. Popa annak a Gelsor nevű cégcsoportnak volt az igazgatója, amely egyebek között az Országos Befektetési Alapot (FNI) is kezelte. A magánalap 2000 tavaszán ment csődbe, több mint 300 ezer személy megtakarítása veszett oda. A volt igazgató közvetlenül a botrány kirobbanása után menekült külföldre, akárcsak a magánalap csődbe juttatásának másik fő felelőse, Ioana Maria Vlas. Ez utóbbi azonban időközben visszatért Romániába, a tavalyi jogerős ítéletet – tíz év börtönbüntetést kapott – a legfelsőbb bíróság az ő jelenlétében hirdette ki.
A FNI csődbe juttatásának fő felelőseként sokan – a Realitatea hírtelevíziót is birtokló – Sorin Ovidiu Vântut tartják számon, aki ellen azonban az ügyészek korábban beszüntették a vizsgálatot. A hatóságok csütörtökön Vântun kívül házkutatást tartanak Liviu Lucánál, a Petrom olaj- és gázipari szakszervezet vezetőjénél is. A rendőrök és az ügyészek munkáját a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) is segítette.
Vântu egyébként Traian Băsescu államfőt sejti őrizetbe vétele mögött. Csütörtökön, az ügyészségről kijövet, mielőtt beszállt volna a rabszállító autóba, kijelentette: azt szeretné, ha Băsescu kerülne a helyébe, miután végül csatát veszít. Mint ismeretes, Băsescu többek között a „médiamogulok” ellen hirdetett háborút, mondván: ők manipulálják a háttérből a politikumot, saját üzleti érdekeiknek megfelelően. Az egyik legveszélyesebb mogulként épp Vântut nevezte meg.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).