Hirdetés

Őrizetbe vették Gigi Becalit

Huszonnégy órára őrizetbe vette a bukaresti rendőrség Gigi Becalit, Románia egyik leggazdagabb emberét csütörtök délután. Az üzletembert jogtalan fogvatartás gyanúja miatt hallgatják ki, az ügyészség ugyanakkor előzetes letartóztatását javasolja. Becalival együtt hat másik személyt is bekísértek az ügyészségre, jogtalan fegyverhasználat miatt. A rendőrség szerint az üzletember nem tett feljelentést, amikor január végén ellopták a személygépkocsiját, a tolvajok azonban arra panaszkodtak, hogy Becali emberei elfogták őket, megverték, és fegyverrel is megfenyegették őket. Emiatt a tolvajok bűnvádi panaszt emeltek az üzletember ellen.

Hírösszefoglaló

2009. április 02., 16:372009. április 02., 16:37

A rendőrségi tájékoztatás szerint január 26-án éjszaka utcai lövöldözésbe torkollt egy nézeteltérés, amelynek során ismeretlenek a forgalomban megállítottak egy fekete Mercedest, az abban ülő három személyt pedig fegyverrel egy terepjáróba kényszeríttették és elhajtottak velük. Mint kiderült, a Mercedest a román futballmágnástól, Gigi Becalitól lopták el, a három gépkocsitolvajt pedig Becali testőrei vitték magukkal. Míg a bukaresti Steaua futballklub tulajdonosaként ismert üzletember rendőrségi feljelentés nélkül szerete vissza ellopott autóját, a tolvajok feljelentést tettek a rendőrségen, állításuk szerint Becali fogva tartotta és megverette őket.

A bukaresti rendőrség kommandósokkal szállt ki Becali lakásához, ahol házkutatást tartottak. A rendőrség szerint az üzletember nem tett feljelentést, amikor január végén ellopták a személygépkocsiját, a tolvajok azonban arra panaszkodtak, hogy Becali emberei elfogták őket, megverték, és fegyverrel is megfenyegették őket. Emiatt a tolvajok bűnvádi panaszt emeltek az üzletember ellen.

A juhászból Románia egyik leggazdagabb üzletemberévé vált Becalinak gyakran gyűlt meg a baja a törvénnyel. Legismertebb botránya a kolozsvári egyetemi sportklubnak ígért 1,6 millió euró összegű „ösztönzés” volt annak fejében, hogy a csapat biztosan megverje a Pászkány Árpád üzletember tulajdonában levő – CFR-ként ismert - ugyancsak kolozsvári vasutascsapatot. A CFR vereségétől függött ugyanis Becali csapatának, a Steauanak bajnoki címe. Az ügylet rosszul sült el, a Kolozsvárra küldött 1,6 millió eurót az ügyészek lefoglalták, a CFR megnyerte a mérkőzést, a Steaua elvesztette a bajnoki címet, Becali ellen pedig megvesztegetés miatt bűnvádi eljárás indult.

Becalit emellett többször is kihallgatták egy, a védelmi minisztériummal végrehajtott telekcsere ügyében. Ezzel kapcsolatosan a román sajtó úgy tudja: az üzletembernek hárommillió euró haszna származott. Az ügyben azonban az előzetes vizsgálatokat követően nem indult eljárás.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés