
A magánéletében felmerült problémák megoldása érdekében valóságos kémhálózatként működtette a megyeszékhely önkormányzatának hatáskörében tevékenykedő helyi rendőrséget Gheorghe Nichita, Iaşi polgármestere.
2015. május 03., 19:032015. május 03., 19:03
A moldvai nagyvárost 2003 óta irányító politikus (képünkön), valamint a helyi rendőrség igazgatója és egyik főosztályvezetője ellen hivatali visszélés és bizalmas információk illetéktelen felhasználása gyanújával pénteken indított bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A bukaresti törvényszék elutasította a letartóztatásukat, és bírósági felügyelet alá vonta a gyanúsítottakat.
A Mediafax hírügynökség által idézett nyomozati anyag szerint az 58 éves Nichita az elmúlt hónapokban állandó megfigyelés alá vonta a jászvásári polgármesteri hivatalban főosztályvezetőként dolgozó 33 éves szeretőjét. A polgármester utasítására a helyi rendőrök nyomkövetőt szereltek a nő gépkocsijára, és akkor is követték, amikor elutazott a városból. Sőt a féltékeny Nichita állítólag a helyi alvilág tagjai bevonásával elriasztotta a szeretőjét megkörnyékező férfiakat.
Az elöljáró 15 éve tagja a kormányzó Szociáldemokrata Pártnak (PSD), amelynek országos alelnöke és Iaşi megyei vezetője. Victor Ponta kormányfő, a PSD elnöke a hétvégén értetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az ügyészség amiatt akart letartóztatni valakit, mert a szeretője után kémkedett.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!