2010. január 04., 09:092010. január 04., 09:09
Sinaián elmondott üzenetében az államreform kapcsán leszögezte, november 22-én, a parlament létszámának csökkentéséről és a felsőház eltörléséről megtartott népszavazáson a polgárok nagy része az állam reformja mellett voksolt, ezt a reformot pedig a legfontosabb állami intézmény, a parlament átalakításával kell kezdeni.
„Az állam reformja azonban nem csak a parlamentre vonatkozik. Meg kell újítanunk, korszerűsítenünk kell az oktatási rendszert is. Gyermekeink csak így kapnak esélyt arra, hogy jó teljesítményt érjenek el.
Csak így lehet Románia is jól teljesítő ország. Meg kell újítanunk az egészségügyi rendszert is. Emellett meg kell erősítenünk a középosztályt” – szögezte le az elnök.
„Megvannak a feltételek ahhoz, hogy jól működő mezőgazdaságunk, sikeres idegenforgalmunk és számítástechnikai iparunk legyen. Szükségünk van egy igazságos igazságszolgáltatásra, egyenlő jogokra mindenki számára, függetlenül attól, hogy valaki politikus vagy egyszerű polgár, gazdag vagy szegény ember” – hangoztatta az államfő, aki a patriotizmus szükségességéről is beszélt. Traian Băsescu szerint a 2010-es évben sikerül majd kilábalni a válságból.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).