
Fotó: Ilusztráció
2012. július 18., 12:352012. július 18., 12:35
A plenáris szavazáson a Demokrata Liberális Párt (PDL) szenátorai nem vettek részt, a 2012/41-es sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó törvényt 70 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a parlament felsőháza.
A jogszabályt a képviselőháznak is el kell fogadnia, Victor Ponta miniszterelnök azonban szerdán leszögezte: a kormány csak egyetlen módosítást támogat, mégpedig a szavazóhelyiségek nyitvatartási idejének meghosszabbítását. A kormányfő azzal indokolta a módosítást, hogy egy nyári napról van szó, az alkotmánybíróság korábbi döntése értelmében pedig meg kell teremteni egy minél magasabb részvételi arány feltételeit.
A törvényben így benne maradt az a kitétel, hogy a referendum érvényességéhez a választói jegyzékben szereplő polgárok felének szavazata plusz egy voks szükséges. Ioan Ghişe liberális (PNL) szenátor javasolta ugyan, hogy a jogszabályból töröljék a részvételi küszöbre vonatkozó részt, a plénum azonban szerdán elutasította a kezdeményezést, miután a jogi bizottság ugyanígy döntött egy nappal korábban.
Crin Antonescu ideiglenes államfő kedden kihirdette a népszavazási törvényt, az alkotmánybíróság által megfelelőnek tartott formában, vagyis a részvételi küszöbre vonatkozó kitétellel.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.