2012. június 13., 14:172012. június 13., 14:17
Az Amerikai Hadsereg Mérnöki Alakulata (USACE), az Egyesült Államok Rakétavédelmi Ügynöksége (MDA), az Amerikai Hadsereg Európai Parancsnoksága és az Amerikai Haditengerészet által szervezett konferencia kapcsán az Egyesült államok nagykövetsége kiemelte, a rendezvényen 175 érdeklődő vett részt, Románián kívül az Egyesült Államokból, Spanyolországból, Törökországból, Görögországból, Olaszországból, Bulgáriából, nagy-Britanniából és az Egyesült Arab Emírségekből is érkeztek az ipari építkezés, infrastruktúrafejlesztő, logisztikai, távközlési és biztonsági cégek képviselői.
A USACE szerint két munkafázisból áll a projekt. Az első a rakétavédelmi rendszer egységeinek telepítéséből, illetve az ehhez kapcsolódó irányítóközpont és egyéb kiszolgáló létesítmények megépítéséből áll majd, és az amerikai támaszpont teljes területén elvégzendő munkákat jelenti. Ennek értéke 100 és 250 millió dollár közötti lehet. Itt a fővállalkozó egy amerikai cég lesz, amely társulhat más cégekkel, vagy alvállalkozóként foglalkoztathatja őket.
E projekt részét képezi egy raktárépület, egy elektromos központ és több infrastrukturális beruházás is, amelyekhez nem szükséges az amerikai fővállalkozó. Ugyanakkor, mivel a szerződés bizalmas információkat is tartalmaz, a fővállalkozónak a biztonsági szempontoknak is meg kell felelnie.
A második beruházás keretében az Amerikai Haditengerészet létesítményeit kell felépíteni, ennek értéke 25 és 100 millió dollár közötti lehet. Ken Wetzel, a bukaresti amerikai nagykövetség sajtóattaséja reményét fejezte ki, hogy a tenderre román cégek is versenyképes pályázatokkal jelentkeznek majd.
Mint arról beszámoltunk, a rakétavédelmi rendszer romániai elemeit az Olt megyei Deveselu légi támaszpontra telepítik. Teodor Baconschi akkori román és Hillary Clinton amerikai külügyminiszter tavaly szeptember közepén, Washingtonban írta alá az egyezményt, amely a rakétapajzs egyes elemeinek Romániába telepítését rögzíti. A dokumentum értelmében SM-3 típusú elfogórakéta-ütegeket telepítenek majd Romániába. A bázison Románia törvényei érvényesek, az amerikai katonáknak is ezeknek kell alávetniük magukat. A rendszer 2015-re állhat hadrendbe.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.