2009. augusztus 20., 10:182009. augusztus 20., 10:18
Az ott dolgozó nő átadta a kasszában lévő negyvenezer lejt, ezután a két elkövető elfutott. Az alkalmazott csupán ezt követően nyomta meg a riasztógombot. A nyomozó szervek reményei szerint az ügy felderítésében segítségükre lehetnek a valutaváltóban felszerelt biztonsági kamerák felvételei.
Két hónapon belül ez már a harmadik rablás a tengerparti városban: július végén két fiatal férfi egy zálogfiókból vitt el 11 ezer lejt, valamint arany ékszereket. Az elkövetők betörték annak a helyiségnek a fémajtaját, amelyben a pénzt és az értékeket őrizték, az elárúsító pedig saját bevallása szerint annyira megijedt, hogy inkább megpróbált elrejtőzni a zálogfiók egyik eldugott helyiségében ahelyett, hogy megnyomta volna a riasztó gombját.
Az akkori rablás nem tartott tovább két percnél. Június végén szintén két álarcos férfi a Carpatica Bank egyik helyi bankfiókját rabolta ki, ahonnan – szintén fegyverrel fenyegetőzve – 80 ezer lejt vittek magukkal. Ez a rajtaütés mintegy egy percig tartott. Nem csupán nyáron voltak aktívak a konstancai rablók: január végén egy másik valutaváltót raboltak ki ugyancsak álarcos elkövetők, akik egy házi készítésű, életlen karddal leütötték az ott dolgozó alkalmazottat, majd tízezer eurós zsákmányukkal együtt nyomtalanul eltűntek.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).