Mircea Geoană ezt követően bejelentette, hogy a PSD tárgyalásokat kezd a parlamenti pártokkal a tervezett bizalmatlansági indítványról és az azt követő esetleges politikai szövetségkötésekről.
A PSD terveit mindkét megcélzott párt elutasította. Norica Nicolai, a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke tegnap kizárta annak lehetőségét, hogy pártja bármilyen vonatkozásban együttműködjék a szociáldemokratákkal. Leszögezte, a PNL nem fog tárgyalni a szociáldemokratákkal, és ha a parlament elfogadja a bizalmatlansági indítványt, a liberálisok ellenzékbe vonulnak.
Hasonló álláspontra helyezkedett a PD is: Emil Boc pártelnök leszögezte, semmiről nem hajlandók tárgyalni a PSD-vel. Boc úgy véli, a bizalmatlansági indítvánnyal való fenyegetés pusztán arra szolgál, hogy a PSD és a PNL nyilvánosan hátat fordítsanak egymásnak, miközben a kulisszák mögött megállapodás zajlik.
Gheorghe Flutur, a Nemzeti Liberális Párt (PLD) ügyvezető elnöke tegnap kétségét fejezte ki az iránt, hogy a PSD képes lesz benyújtani az indítványt, amely szerinte “az ősz legnagyobb blöffje, egy délibáb, amelynek nincs támogatottsága a PSD-ben sem”. A PLD-vezető azt is elmondta: ha a PSD nem nyújtja be a bizalmatlansági indítványt, akkor a PLD és a PD teszi meg ezt a lépést még az őszi parlamenti ülésszakon.
Mindezek ellenére Mircea Geoană továbbra is arról beszélt tegnap, hogy pártja megbeszéléseket folytat majd a parlamenti pártokkal. A PD-elnök kijelentéseire reagálva a szociáldemokrata vezető azt javasolta, hogy mielőtt nyilatkozik, konzultáljon “egy, a hierarchián fölötte álló” személlyel is, Traian Băsescu államfőre utalva.
Közben tegnap ismét saját térfeléről érte bírálat a PSD által tervezett bizalmatlansági indítványt: Răzvan Theodorescu szociáldemokrata szenátor “öngyilkos lépésnek” nevezte az indítványt, mivel a PSD nincs felkészülve sem az előrehozott választásokra, sem más “kalandokra”.
Sajtóértesülések szerint a PSD-ben tapasztalható mozgások célja Mircea Geoană eltávolítása a párt éléről. A România Liberă úgy tudja, a szociáldemokraták Ioan Rus és Vasile Dâncu vezette Kolozsvári csoportja Adrian Năstase és Miron Mitrea segítségével, Ion Iliescu támogatásával Victor Pontát vagy Cristian Diaconescut ültetné Geoană helyébe.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).