2010. február 16., 15:232010. február 16., 15:23
Ion Iliescu kedden bejelentette: megválik minden, a Szociáldemokrata Pártban (PSD) betöltött tisztségétől. A 80 éves politikus mindezt azzal indokolta, hogy szeretne a politika mellett más dolgokkal is foglalkozni, ehhez pedig időre van szükség. Emellett indokként hozta fel azt is, ami a pártban jelenleg zajlik a szombati tisztújító kongresszus előtt. Konkrétan azt bírálta, hogy Mircea Geoană pártelnök javaslatára nem külön kell majd voksolni a vezetőségi tagokra, hanem egységes elnöki stábot választanak. Álláspontja szerint ez káros, mivel ahelyett, hogy minden tisztségre kiválasztanák a legmegfelelőbb embert, minden elnökjelöltet mellé odakapcsolják a csapatát is. Ezt azért tartja veszélyesnek, mert így nem egyének, hanem csoportok vetélkedése zajlik, ez pedig végzetes szakadáshoz vezethet. Iliescu közölte, lehet, hogy már a kongresszuson sem vesz részt, ugyanakkor úgy vélte, a kongresszus még módosíthatja az elnökválasztás kritériumait.
Ion Iliescu alapítóként évekig volt a párt elnöke, illetve 1990-96 és 2000-2004 között államfő volt. A 2005-ös pártelnökválasztáson alulmaradt Geoanával szemben, de a párt szenátusi frakcióvezetője maradt. A 2008-as parlamenti választásokon már nem indult. 2006 óta Geoană javaslatára a PSD tiszteletbeli elnöke.
Ilie Sârbu PSD-alelnök szerint Iliescu távozása negatívan érinti a pártot, mivel a szombati kongresszus rendkívüli fontossággal bír a párt életében. Iliescu bejelentése máris hatással volt a pártvezetésre: Liviu Dragnea pártfőtitkár – aki eddig a csapatverzió híve volt – most úgy nyilatkozott: azt ki kell iktatni, mivel a pártszakadás csíráját hordozza magában.
A pártban közben tovább zajlik a taktikázás. Mircea Geoană, a PSD újabb mandátum megszerzésére készülő elnöke mind a hétfőn a jelöltségtől visszalépett Adrian Năstasénak, mind az indulási szándékát ezt követően bejelentő Victor Ponta jelenlegi alelnöknek felajánlotta az első alelnöki tisztséget. Ezt maga Ponta jelentette be kedden annak apropóján, hogy a párt szombaton rendkívüli tisztújító kongresszust tart, és az alakulaton belül jelentős konfliktus dúl a hatalmát megőrizni kívánó Geoană-szárny és az államfőválasztáson kudarcot szenvedett pártelnök távozását követelő erők között. Ez utóbbi oldal egyik vezéregyénisége Năstase, akit Geoană legesélyesebb kihívójának tartottak, de – mint arról beszámoltunk – hétfőn a megyei küldöttek Geoană számára kedvező kiválasztását, valamint az elnöki stáb egységes megválasztását biztosító rendelkezések elfogadása nyomán visszalépett a jelöltségtől. A helyét átvevő Ponta, aki a párt fiatal politikusainak egyik hangadója.
Geoană kedden leszögezte: erős első alelnököt akar stábjába – a tisztség eddig nem létezett a pártban, annak létre hozásáról a szombati kongresszuson döntenek – ennek apropóján közölte Ponta, hogy Geoană neki is felkínálta ezt a tisztséget. Ponta ugyanakkor leszögezte: ennek ellenére indulni akar a pártelnöki tisztségért, mivel Năstase visszalépése után szükség van a Geoanával szembeni alternatívára. Geoană egyébként úgy vélte, a tisztség betöltésére Cristian Diaconescu volt külügyminiszter is alkalmas lenne – mint arról beszámoltunk, Diaconescu szintén indulni kíván az pártelnöki posztért.
Geoană kedden úgy vélte, a Năstase-Ponta cserét előre megírt forgatókönyv alapján hajtották végre, ugyanakkor kijelentette: az ilyesmi természetes velejárója a politikai küzdelmeknek, egy Pontához hasonló fiatal politikus indulása pedig jót tesz a pártnak.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).