Fotó: Agerpres
2010. január 25., 09:092010. január 25., 09:09
Rendkívül viharosnak ígérkezik a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető tanácsának mai ülése, amely egyfajta főpróbája lesz a tavasszal esedékes tisztújító kongreszszusnak, amelyen alapszabályt módosítanak, és kidolgozzák az alakulat négyéves időtartamra szabott politikai stratégiáját.
Az ellenzéki pártban gyakorlatilag az államfőválasztás december 6-i második fordulója óta tombol a belső választási láz, vagyis azóta, hogy Mircea Geoană elnök, a PSD államfőjelöltje alulmaradt a Traian Băsescuval vívott küzdelemben. Az elmúlt időszakban az alakulat számos meghatározó politikusa nyíltan a Geoană szemére vetette a kampány során elkövetett hibákat, a pártelnök leváltásának lehetősége ugyanakkor azután fogalmazódott meg határozottan, hogy a pártelnök és felesége azt állította: Băsescunak ezoterikus energiák, parapszichológusok bevetésével sikerült „gyengítenie”, maga mögé utasítania riválisát.
A PSD-t 2005 óta irányító politikust legvehemensebben Miron Mitrea szenátor, Geoană egykori miniszter kollégája (előbbi a szállításügyi és lakásépítési,utóbbi a külügyi tárcát irányította az Adrian Năstase vezette kormányban) támadja, aki szerint Geoană nevetség tárgyává tette önmagát és az alakulatot is, ezért nemcsak a pártelnöki székről, hanem a szenátus éléről is le kellene mondania. A bírálatok ugyanakkor a hétvégére jelentős fenyegetéssé váltak Geoană számára: Miron Mitrea és Cristian Diaconescu alelnök (a Năstase-kabinet igazságügyi minisztere egy évig) bejelentette, megpályázza az elnöki posztot a tavasszal rendezendő kongresszuson, rajtuk kívül a visszatérésről dédelget álmokat Adrian Năstase exkormányfő, a PSD volt elnöke is.
Jellemző egyébként a hatalmi küzdelem felélénkülésére, hogy Geoană a hét végén Brassóba kérette a megyei PSD-elnököket, és az információs tanácskozáson a területi vezetők többsége támogatásáról biztosította a jelenlegi elnököt. Eközben Geoană legfőbb támogatója, a PSD bukaresti szervezetét irányító Marian Vanghelie minden alkalmat megragad a belső ellenfelek gyengítésére: a főváros 5. kerületének polgármestere szerint Mitrea Băsescu embere, emellett kezdeményezi a Diaconescut támogató „kolozsvári ideológusok”, Ioan Rus és Vasile Dâncu kizárását. Hogy ki fog felülkerekedni a belső csatározásban, azt egyelőre nehéz megjósolni, sokatmondó azonban, hogy most többnyire ugyanazok a befolyásos PSD-politikusok fordultak szembe Geoanával, akik öt évvel ezelőtt pajzsra emelték, és hozzásegítették a párt élére visszatérni kívánó Ion Iliescu legyőzéséhez.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).