Hirdetés

Provokáció: a trianoni szerződés napjává nyilvánítaná június 4-ét a PSD két szenátora

Titus Corlățean PSD-s szenátor, volt külügyminiszter a trianoni emléknap egyik értelmi szerzője

Titus Corlățean PSD-s szenátor, volt külügyminiszter a trianoni emléknap egyik értelmi szerzője

A trianoni szerződés napjává nyilvánítaná Romániában két kormánypárti szenátor június 4-ét, ami azt jelentené, hogy ezen a napon a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak, és országszerte kitűzik a nemzeti lobogót – közölte vasárnap a Mediafax hírügynökség.

MTI

2019. június 30., 13:292019. június 30., 13:29

2019. június 30., 16:402019. június 30., 16:40

Az erről szóló törvénytervezetet Șerban Nicolae, a kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője és Titus Corlățean volt külügyminiszter terjesztette a parlament elé, sürgősségi eljárást igényelve a jogszabály elfogadására. A törvénytervezet szerint a kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell majd arról, hogy június 4-én kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját.

A jogszabály felhatalmazza az állami és helyi hatóságokat, hogy logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújtsanak a trianoni szerződés jelentőségét tudatosító tudományos, oktatási, kulturális rendezvények megszervezéséhez, amelyekről a román közszolgálati médiának is be kell számolnia.

Hirdetés

„A trianoni szerződés nemcsak Erdélynek az anyaországhoz, Romániához történt visszatérését szentesítette jogilag, hanem a térség többségi román lakosságának politikai és polgári jogait is elismerte” – írta a törvénytervezet indoklásában a két szociáldemokrata szenátor. Szerintük ez a dokumentum képezi a kétoldalú román–magyar kapcsolatok alapját, előírásainak tiszteletben tartása pedig – a nemzetközi jog többi szabályának tiszteletben tartásával együtt – magától értetődő feltétele a két ország közti kapcsolatok fejlődésének.

A törvénytervezet kezdeményezői azt állítják: mostanában a „trianoni szerződés mibenlétének eltorzított értelmezését népszerűsítő próbálkozásokkal” szembesültek, és úgy értékelik, a mai Európai Unióban elfogadhatatlan minden olyan próbálkozás, amely „a történelem átírására és revizionista álláspontok hangoztatására irányul”. A bukaresti média értelmezése szerint – a június 4-ét Romániában Trianon-nappá nyilvánító törvénytervezet parlament elé terjesztésével – a román kormánypárti szenátorok arra reagáltak, hogy a magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás évének nyilvánította 2020-at, a trianoni békediktátum 100. évfordulóját. Sőt akad olyan sajtóorgánum – többek között a román Digi 24 hírtelevízió –, amelyik provokációnak, a magyarok hergelésének tekinti a két kormánypárti honatya kedeményezését.

A magyar parlament döntését egy korábbi közleményében a bukaresti külügyminisztérium megalapozatlannak nevezte, és annak indoklását elutasította, mivel Románia szerint Trianon nem okozott „máig megoldatlan politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémákat”, és nem jelent tragédiát, miként azt a budapesti parlamenti nyilatkozat „beállítja”.

Hirdetés
4 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

Hirdetés
2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
2026. november 02., hétfő

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate

Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

A PSD elnöke hamut szórt a fejére a párt vezetőinek rongyrázása miatt

Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.

A PSD elnöke hamut szórt a fejére a párt vezetőinek rongyrázása miatt
2026. november 02., hétfő

Georgescunak és híveinek küldtek nem túl szívélyes üzenetet az egyik bukaresti futballcsapat ultrái

Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.

Georgescunak és híveinek küldtek nem túl szívélyes üzenetet az egyik bukaresti futballcsapat ultrái
2026. november 02., hétfő

Az egészségügyi miniszter hadat üzent a kórházi fertőzéseknek

Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.

Az egészségügyi miniszter hadat üzent a kórházi fertőzéseknek
Hirdetés
Hirdetés