Hirdetés

Prioritás a vidékfejlesztés

Privatizációs bevételből rendezik a kilakoltatott személyek lakhatási helyzetét. A privatizálási alap két százalékát a visszaszolgáltatott lakásokból kilakoltatott személyek helyzetének megoldására fordítjuk – jelentette be csütörtökön Borbély László területrendezéssel megbízott miniszter. Borbély kifejtette, a pénzösszeg kiutalását a 2001/10-es jogszabály írja elő, eddig azonban más célokra különítették el a mintegy 2,3 milliárd euró értékű privatizációs alap 2 százalékát.

2007. február 02., 00:002007. február 02., 00:00

A miniszter hangsúlyozta, mára tavaly eldöntötték, hogy az OrszágosLakásügynökségen (ANL) keresztülfiataloknak épített lakások 20 százalékáta polgármesteri hivatalok a visszaszolgáltatottlakásokban elő családoknak oszthatják ki. Aterületrendezési miniszter 2007-es célkitűzéseiközül kiemelte a falvak csatorna- és vízhálózatánakkiépítését, valamint a falusi utakaszfaltozásának megvalósítását.Borbély közölte, az állami költségvetésbőlidén 50 millió lejt utak, 30 millió lejt pedigvízvezetékek kiépítéséreutalnak ki, az összeget egy 70 millió euróskölcsönből egészítenék ki. Az 50ezernél kevesebb lakosú városok vízellátásátbiztosító program négy erdélyi – Bihar,Maros, Beszterce és Hargita – megyére is kiterjed, aprogram keretében három év alatt mintegy 340millió euró értékű beruházástvalósítanak meg.
Borbély Lászlótovábbá a földrengés veszélyeztetteépületek szerkezeti megerősítésétszorgalmazta, kiemelve Bukarest példáját, ahol123 veszélyeztetett lakóház szorul sürgősfeljavításra. Jelenleg tizenegy lakóházszerkezetének megerősítése van folyamatban,ebből nyolc Bukarestben. A költségvetésből 8millió lejt irányítanak a konszolidálásiprogramra. A földrengés veszélyeztette középületekkonszolidálását célzó program 84középület szerkezeti megerősítésétcélozza, amelyből 22 sürgősségi kórház.Az átfogó beruházás értéke70 millió dollár – fejtette ki a megbízottminiszter.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés