
2011. december 16., 08:312011. december 16., 08:31
A politikus blogjában az Európai Unió tagállamai költségvetésének szigorúbb, központi ellenőrzését is lehetővé tevő államközi szerződésben foglaltak alkotmányban történő rögzítése kapcsán írt az RMDSZ álláspontjáról. Preda azt kifogásolja, hogy a szövetség csupán a szerződésben foglaltak alkotmányba való beemelését támogatja, az alaptörvény szélesebb körű módosítását már nem.
Mint ismeretes, Traian Băsescu államfő és a PDL egykamarássá alakítaná a törvényhozást, a képviselők létszámát pedig háromszáz főre csökkentené. Az RMDSZ ugyanakkor ragaszkodik a szenátus megtartásához, és 388 főre csökkentené a honatyák létszámát. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök le is szögezte: a szövetség csupán az uniós szerződés témájában hajlandó az alkotmánymódosítást támogatni.
„Az ellenkezés oka az, hogy a magyarok attól félnek: az alkotmánymódosítás nyomán csökken a képviselőik száma” – állapítja meg Preda. A leírtakra reagálva Borbély László környezetvédelmi miniszter leszögezte, az RMDSZ ugyanazon állásponton van az államfővel, miszerint mindegyik párt támogatja az EU-szerződés alkotmányba iktatását. A további módosítások azonban végtelenül túlbonyolítanák a folyamatot, mivel mindegyik párt más prioritásokat fogalmazott meg, ezek megvitatása pedig késleltetné a szerződés alkotmányos rögzítését.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.