A Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) keddi ülésén jóváhagyta, hogy májusban és júniusban a portugál hadsereg 150 katonája és négy F-16-os Falcon harci repülőgépe gyakorlatozzon Romániában, a NATO légi járőrözésének előkészítése és megindítása érdekében.
2015. március 04., 10:432015. március 04., 10:43
Románia saját légierejét 12 darab használt, Portugáliából vásárolt F-16-ossal készül korszerűsíteni, amelyeket – felújításukat követően – 2017-től állítanak hadrendbe. A repülőrajt használatba vevő román pilóták kiképzése már tavaly megkezdődött Portugáliában.
A nemzetbiztonsági testület, amely először ülésezett a decemberben hivatalba lépett Klaus Johannis államfő vezetésével, az ukrajnai biztonsági helyzetet és annak romániai kihatásait elemezte.
„Határainknál fél évszázadnyi béke után embereket ölnek meg, másokat elüldöznek otthonaikból. Románia 300 kilométernyire van a Krím-félszigettől, ahol tavaly elkezdődött a második világháború nyomán megszabott határok módosítása. Nekünk alapvető érdekünk a konfliktus békés megoldása. A CSAT ülésén áttekintettük a helyzetet és megerősítettük, hogy Románia teljesíti stratégiai partnereivel szemben vállalt kötelezettségeit” – írta a nemzetbiztonsági ülésről szóló Facebook-bejegyzésében Klaus Johannis államfő.
A román védelmi tanács a válság kapcsán úgy értékelte, hogy Románia Ukrajnának nyújtott következetes támogatása nyomán a kijevi hatóságok példátlanul nyitottakká váltak a Romániával való együttműködésre.
A CSAT azt is felmérte, milyen előrelépések történtek a nyugat-balkáni országok társulási, illetve integrációs folyamatában. A testület szerint megnőtt Románia stratégiai jelentősége a térségben, így a NATO és az Európai Unió „előőrseként” betöltött szerepét a nyugati partnereinél is latba vetheti, hogy a Moldovai Köztársaság is bekerüljön a Nyugat-Balkánt célzó bővítési hullámba.
A CSAT elfogadta a román kiberbiztonsági operatív tanács 2014-es éves jelentését. A tavalyi walesi NATO-csúcson hozott döntések értelmében Románia vezető szerepet tölt be az Ukrajna kibervédelmét szolgáló NATO-programban, és az országban két vezénylési központot hoznak létre a NATO gyorsreagálású erői számára.
Kedden James Comey, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója is Bukarestben járt, aki – a kormányzati közlemény szerint – szintén a regionális biztonság kérdéseiről tárgyalt Klaus Johannis államfővel és Victor Ponta miniszterelnökkel.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!