
Négyszemközti megbeszélést folytatott hétfőn Klaus Johannis államfő a Cotroceni-palotában Victor Ponta miniszterelnökkel. Az egyórás párbeszédről – amely Johannis első hivatalos találkozója volt vasárnapi beiktatása óta – sem az elnöki, sem a kormányhivatal nem adott ki közleményt, részletek pedig nem szivárogtak ki, mivel a megbeszélésen a két közméltóság tanácsadói sem vettek részt.
2014. december 22., 19:202014. december 22., 19:20
Tatiana Niculescu-Bran elnöki szóvivő a Hotnews hírportálnak úgy nyilatkozott, a megbeszélésen a két intézmény közötti együttműködés perspektíváiról, aktuálpolitikai és gazdasági kérdésekről esett szó.
A cotroceni-i találkozót követően Victor Ponta Twitter-üzenetében hasznosnak, komolynak és hatékonynak nevezte a megbeszélést. „A dolgok a normális kerékvágásba kerülnek\" – fogalmazott a szociáldemokrata kormányfő.
Klaus Johannis vasárnap, hivatali esküje után ugyancsak egy közösségi oldalon adott hírt arról, hogy másnapra meghívta hivatalába a kormányfőt, hogy a kormányzás prioritásairól, politikai-gazdasági kérdésekről, az elnöki, valamint a miniszterelnöki hivatal közötti együttműködésről egyeztessenek.
Johannis és Ponta majdani együttműködése azért is kérdéses, mivel a két politikus viszonya rendkívül megromlott az államfőválasztást megelőző kampány során. A kormányfő és az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD) többek között azzal vádolta a román jobboldal jelöltjét, hogy Traian Basescu „bábja\", hogy megválasztása esetén csökkenni fognak a nyugdíjak, sőt azt is a szemére vetették, hogy gyermektelen.
Hétfőn egyébként Johannis először adományozott kitüntetést elnöki minőségében. Az 1989-es forradalom kitörésének 25. évfordulója alkalmából a Románia csillaga lovagi fokozatával tüntette ki Octav Bjozát, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének országos elnökét.
Az ünnepélyes ceremónián az államfő hosszasan méltatta a forradalom idején a szabadságért életüket áldozó férfiakat és nőket, majd bírálta a felelősök megbüntetésének elmaradását. „Még huszonöt év elteltével is akadnak olyanok, akiknek vér tapad a kezükhöz, mégis szabadok. Mindez arról árulkodik, hogy a román társadalom nem képes felelősségre vonni a vétkeseket\" – jelentette ki Johannis, leszögezve: az igazságszolgáltatás kötelessége tisztázni a rendszerváltó események körülményeit, és felelősségre vonni azokat, akik a kommunizmus idején és a forradalomkor visszaéléseket követtek el, embereket öltek meg.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!