
Az azonos neműek házasságának tervezett tiltása ellen tiltakoztak az idei bukaresti melegfelvonulás részvevői, miközben nacionalista szervezetek a szexuális beállítottság szerinti megkülönböztetés büntetése ellen vonultak utcára.
2013. június 10., 10:172013. június 10., 10:17
Továbbra is éles vita dúl a hazai közéletben az alkotmánymódosítás kidolgozásával megbízott parlamenti bizottság módosító indítványa körül, miszerint a család alapját egy férfi és egy nő szabad elhatározásával megkötött házasság képezi. A javaslat az alaptörvényben jelenleg szereplő „házastárs\" megfogalmazást váltaná fel, és emiatt emberjogvédők máris homofóbiával vádolják a bukaresti balliberális kormánykoalíciót (USL). Amelyet szintén megoszt a kérdés, és érdekes módon a kezdeményezést a liberálisok támogatják teljes mellszélességgel.
Crin Antonescu, az USL liberális társelnöke, a bukaresti szenátus és az alkotmánymódosító bizottság vezetője tegnap közölte, nem támogatja az azonos neműek civil és egyházi házasságának engedélyezését, vagy azt, hogy a melegek gyerekeket fogadhassanak örökbe, szerinte esetükben mindössze polgári szerződés jöhet szóba. A Digi 24 hírtelevíziónak adott interjúban ugyanakkor Antonescu nem zárta ki, hogy a szociáldemokraták (PSD) ellenkezése miatt kiiktatják az alkotmány szövegtervezetéből az előírást, miszerint a család egy férfi és egy nő közötti házasságon alapul. Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke ugyanis nem tartja jónak, hogy az alaptörvény a „rendkívül vitatott\" magyarországi modellt utánozva a családot a férfi és a nő házasságaként határozza meg. Ponta a hétvégén közölte, Románia nem „fundamentalista köztársaság\", és az országnak az alkotmány módosítása terén is az európai trend felé kell haladnia. „A férfi és a nő házasságára való utalás szükségtelen a család meghatározásában. Ez egy copy-paste-tel átemelt meghatározás a magyar alkotmány januárban hozott, egész Európában rendkívül vitatott módosításából. Nekem úgy tűnik, fölöslegesen adunk egy konzervatív jelzést\" – jelentette ki Ponta.
Eközben a szombati bukaresti melegfelvonulás több száz részvevője – közöttük számos külföldi diplomata és a homoszexualitását nyíltan felvállaló Michael Cashman brit, valamint Ulrike Lunacek osztrák EP-képviselő – tiltakozott az azonos neműek házassága tervezett betiltása ellen. Néhány órával korábban tüntetett a román fővárosban a szélsőségesen nacionalista Noua Dreaptă több száz szimpatizánsa is. Ők már üdvözölték a család fogalmának tervezett alkotmányos rögzítését, ám élesen kifogásolták, hogy a módosítás előtt álló román alaptörvény tiltaná a szexuális orientáción alapuló diszkriminációt.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
szóljon hozzá!