Hirdetés

Pontáig érhetnek a szálak Duicu korrupciós ügyében

A miniszterelnöki hivatalig vezetnek a Mehedinţi megyei közgyűlés szociáldemokrata párti (PSD) elnöke, Adrian Duicu és a megye rendőrfőkapitánya, Constantin Ponea korrupciós ügyének szálai – írta kedden az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) nyomozati anyagára hivatkozva a Gândul hírportál.

Balogh Levente

2014. április 08., 18:112014. április 08., 18:11

Eközben szintén kedden a DNA egy másik korrupciós ügy miatt házkutatást tartott egy másik PSD-s politikus, Radu Mazăre konstancai polgármester hivatalában és otthonában is.

Az ügyészség szerint Adrian Duicu a kormányfőnél járt közben annak érdekében, hogy Poneát előléptessék a rendőrségi ranglétrán, Ponea pedig ezért cserében azt ígérte, hogy a legfőbb ügyészségen tevékenykedő felesége segít a Duicu ellen az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) által folytatott összeférhetetlenségi és vagyoneredet-vizsgálati eljárás elkenésében.

Duicu azt is megpróbálta elintézni, hogy Ponea feleségét is előléptessék, de nem sikerült kineveztetnie a DNA-hoz. A nyomozati anyag szerint Duicu 2013 június 13-én Bukareste utazott, ahol a miniszterelnöki hivatalban Victor Ponta kormányfő mellett Radu Stroe akkori belügyminiszter is ott tartózkodott.

Duicu SMS-en tudatta Poneával, hogy a miniszterelnök behívatta Petre Tobă országos rendőrfőkapitányt, akivel aztán a megyei közgyűlés elnöke Ponea előléptetéséről tárgyalt. Ezt követően arról értesjtette Poneát, hogy sikerült elérnie Tobánál a kinevezését az országos rendőr-főkapitányság közrendvédelmi osztályának igazgató-helyettesévé. Duicu ugyanakkor tagadja, hogy előzetesen megállapodott volna Poneával arról, hogy közbenjár az előléptetése érdekében.

Ponta: nem tudok róla

Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke kedden úgy nyilatkozott: „nem tud arról”, hogy Tobával a Mehedinţi megyei rendőrfőkapitány kinevezéséről beszélt volna, és cáfolta, hogy Tobă és Radu Stroe az ő irodájában tárgyalt.

Maria Oprişan, a PSD alelnöke kedden bírálta a „televíziós igazságszolgáltatást”, egyúttal úgy vélte, a megyei és városi elöljárók ellen szabadlábon kellene a vizsgálatokat lefolytatni, mivel nem jelentenek közveszélyt. Ugyanakkor a hivatali visszaélés bűncselekményét is eltörölné, amit szovjet örökségnek tart, mondván: a kommunisták azért találták ki, hogy könnyebben leszámolhassanak belső ellenségeikkel.

Házkutatás a konstancai polgármesternél

Korrupciós ügyek miatt házkutatást tartott az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) a konstancai városházán, valamint az extravagáns megnyilvánulásairól hírhedt Radu Mazăre polgármester otthonában, majd kihallgatásra elő is állították az előljárót.

Az ügyészek egyúttal más, bukaresti és Dâmboviţa megyei helyszíneken is házkutatásokat tartottak. A DNA közleménye szerint vezetői tisztségben levő közhivatalnokok által 2011 és 2013 között elkövetett bűncselekményekről lehet szó. A konstancai önkormányzat közleménye szerint az általuk épített szociális lakások kapcsán kiírt közbeszerzések ügyében vizsgálódnak.

Radu Mazăre kedden azt mondta: a közbeszerzés és az építkezés teljesen törvényesen zajlott, az ilyen ügyeket pedig már megszokta, mivel az ügyészek „2005 óta zaklatják”. Victor Ponta kormányfő, Mazăre pártbeli elöljárója közölte, nagyon jó véleménye van Mazăréről, a nyomozás kapcsán pedig arra utalt, hogy a – szerinte Traian Băsescu befolyása alatt álló – DNA az elnök utasítására cselekszik.

„Novemberig nem lesz idejük 7,4 millió ember ellen nyomozást indítaniuk” – mondta a kormányfő, arra utalva, hogy a 2012-es népszavazáson ennyien szavaztak Traian Băsescu leváltására. Egyúttal úgy vélte, megismétlődött a tizenkét évvel ezelőtti helyzet, amikor a referendum után ügyészségi vizsgálatok indultak Konstancán, hogy elriasszák az embereket attól, hogy az USL-re szavazzanak. Laura Codruţa Kövesi, a DNA vezetője visszautasította, hogy politikai megrendelésről lenne szó.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés