
Beigazolódott az anyagi károkozás ténye abban az ügyben, amely miatt az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) bűnvádi eljárást indított Victor Ponta miniszterelnök ellen – derült ki szerdán a DNA által elrendelt könyvvizsgálat eredményéből.
2015. augusztus 19., 15:032015. augusztus 19., 15:03
2015. augusztus 19., 15:452015. augusztus 19., 15:45
Ügyészségi források szerint a Ponta fellebbezése nyomán felkért független könyvvizsgáló is ugyanarra a megállapításra jutott, mint a DNA szakértője, miszerint Ponta összesen 260 ezer lejes kárt okozott az államnak ügyvédként, még a 2000-es évek második felében.
A miniszterelnök délelőtt érkezett meg a DNA székházába, ahol rövid időt töltött, kijövet pedig nem volt hajlandó érdemben nyilatkozni arról, mi állt a könyvvizsgálat eredményében. Csupán annyit mondott: kétezer lejjel több adót fizetett az államnak, de nem kéri vissza. Leszögezte ugyanakkor: csak akkor nyilatkozik az ügyben, amikor az ügyész ügyvédei társaságában idézi be.
A DNA-nál tett látogatás előtt egyébként Ponta Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes társaságában a Cotroceni-palotában járt, ahol Klaus Johannis államfővel egyeztetett. A látogatás témája ugyanakkor nem a bűnvádi eljárással kapcsolatos: az államfői hivatal közleménye szerint az adótörvénykönyvről tárgyaltak.
Mint arról beszámoltunk, a DNA június 5-én jelentette be, hogy okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet, illetve az összeférhetetlenségi szabályok megsértésének gyanújával bűnvádi eljárást kezdeményezett Victor Ponta ellen. A vádpontok Victor Ponta 2007-2008-as ügyvédi tevékenységére vonatkoznak, amely időszakra a kormányfő mostani képviselői mentelmi joga nem terjed ki.
A DNA szerint Ponta ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel havi 2-3000 eurós honoráriumot az azóta szenátorrá választott Dan Șova ügyvédi irodájától, majd a felvett összeg igazolásául beszámolókat hamisított, más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva. A teljes összeg a DNA szerint 181 439 lejre rúg, amiből a kormányfő két bukaresti lakást vásárolt. Emellett a gyanú szerint Șova ügyvédi irodája fizette gépkocsija lízingdíját is, 81 ezer lej értékben.
Az ügyészség emiatt zárolta a miniszterelnök vagyonának egy részét: egyik lakását zára alá vették, hogy ezáltal szerezzenek vissza 51 ezer lejt a be nem fizetett adók fejében. Ponta viszont azt állítja: ő a Șova ügyvédi irodájának költségeiből a Pontával kötött szerződés alapján leírt 51 ezer lejnél nagyobb összeget, 53 ezer lejt fizetett be adóként, vagyis az államot nem érte kár, sőt többletbevételre tett szert. A kormányfő manipulálással vádolta meg a DNA-t, amiért ezt nem közölte.
Mint ismeretes, Ponta nem hajlandó lemondani, sőt azzal vádolta meg az ügyészséget, hogy „államcsínyt” akar elkövetni, és így akarja megdönteni a kormányt.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.
Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
szóljon hozzá!