
Ha az alkotmánybíróság megállapítja, hogy Traian Băsescu államfő megsértette az alaptörvényt, akkor a parlament számára nincs más megoldás, mint a felfüggesztési eljárás beindítása – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök.
2014. május 07., 20:022014. május 07., 20:02
Mint arról beszámoltunk, a Ponta vezette kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) kedden fordult a taláros testülethez, álláspontja szerint ugyanis az államfő alkotmányellenesen kampányolt a Népi Mozgalom Párt javára (PMP), amikor olyan fénykép jelent meg róla az egyik közösségi portálon, amelyen a párt logójával ellátott pólóban áll a PMP egyik vezető politikusa, Elena Udrea mellett.
Ponta kedden este leszögezte: amennyiben az alkotmánybíróság megállapítja, hogy az államfő nem kampányolhat, ennek ellenére az mégis folytatja a kampánytevékenységet, a parlament harmadízben is beindítja a felfüggesztési eljárást. Megjegyezte: az erről szóló döntés nem a kormány, hanem a törvényhozás hatáskörébe tartozik.
Cătălin Ivan, a PSD szóvivője ugyanakkor szerdán árnyalta főnöke kijelentését, mondván: a felfüggesztési eljárás beindítása kevéssé valószínű, nem lenne értelme, mivel most stabilitásra van szükség. Később Ponta is jelezte: ő kormányfőként nem kezdeményezi az államfő tisztségéből való felfüggesztését.
Traian Băsescu szerdán ellentámadásba lendült: ő is alkotmánybírósághoz fordult, ahol azért panaszolta be Pontát, mert az nem ellenjegyezte azt az államfői rendeletet, amely több, a Román Kulturális Intézetet 2005 és 2012 között vezető, a művelődés területén tevékenykedő személyiség kitüntetéséről szól. Ponta szerint azonban olyan személyekről van szó, akik rosszul bántak a közpénzekkel, illetve Románia-ellenes vagy fasiszta véleménynek adtak hangot.
A pénzügyek miatt Horia Roman Patapievici író, egykori elnök, fasizmus miatt pedig Mircea Mihăieş volt alelnök – ellenzéki író, publicista – kitüntetését tagadná meg, utóbbit „vén fasisztának” bélyegezte.
Mint arról beszámoltunk, az államfő Ponta alkotmánysértési vádjai kapcsán közölte: a PMP-re szavaz, és úgy vélekedett, bármilyen öltözetben megjelenhet. Băsescu ugyanakkor egy szintén kedd esti sajtónyilatkozatban leszögezte: Ponta magatartása „arra kötelezi” őt, hogy nyilvánosan bejelentse: amennyiben a kormányfő nem engedi normálisan zajlani az európai parlamenti kampányt, szembeszáll vele, mivel szerinte minden, amit Ponta tesz, azt szolgálja, hogy óriási előnyre tegyen szert riválisaival szemben az elnökválasztási kampányban. Băsescu leszögezte: Ponta nem lehet államfő, mivel ebben az esetben az ország a visszafejlődés útjára lép.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
szóljon hozzá!