2013. április 17., 21:022013. április 17., 21:02
„Románia nem szövetségi állam és nem is lesz az, mint például Németország. Alkotmányos és közigazgatási rendszere hagyományos módon a franciaországihoz hasonlít, de nem teljes mértékben. Vannak olyan tapasztalatok, amelyeket fel tudunk használni. Vannak nehézségek, amelyekbe Franciaország és Németország is beleütközött és mai is beleütközik. Vannak jó ötletek, amelyeket mi is megvalósíthatunk, és vannak veszélyek, amelyeket elkerülhetünk a folyamat során” – szögezte le Ponta.
Rámutatott: a közigazgatási jogkörrel felruházott régiók kialakítása azért fontos, mert számos olyan terület van, ahol a helyi kormány sokkal jobban ki tudja aknázni a forrásokat, mint a központi. Hozzátette: a régiók az európai uniós alapok felhasználásában is hatékonyabbak. Hasonló okokkal indokolta a régiók kialakítását Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke is. Liviu Dragnea közigazgatásért és fejlesztésért felelős miniszterelnök-helyettes, akinek tárcája a régiók kidolgozását feladatul kapta, arról beszélt, hogy az új közigazgatási egységeknek saját névvel kell rendelkezniük, az ugyanis erősíti a régiókon belüli összetartozás érzését.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.