2012. szeptember 12., 08:032012. szeptember 12., 08:03
A miniszterelnök ezt hétfőn este, az Európa Tanács jogi szaktestülete, a Velencei Bizottság küldöttségének tagjaival folytatott megbeszélésén mondta. A küldöttség azért érkezett Romániába, hogy felmérje a jogállam helyzetét az elmúlt hónapok politikai csatározásait követően, amelyek a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) Traian Băsescu államfő leváltását célzó akciói nyomán robbantak ki.
Mint ismeretes, mind José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, mind Viviane Reding igazságügyi biztos keményen bírálta a román kormányt, mondván: a hatalmi ágak és az igazságszolgáltatás függetlensége ellen vétett, amikor lecserélte a két házelnököt és az ombudsmant, és megpróbált nyomást gyakorolni az alkotmánybíróság tagjaira. Ezek nyomán Barroso szerint kétségessé vált a kormány jogállamiság melletti elkötelezettsége. A kormány közleménye szerint Ponta a hétfői találkozón jelezte: Bukarest elkötelezett az Unió alapjául szolgáló demokratikus értékek mellett.
A delegációval szintén tárgyaló Titus Corlăţean külügyminiszter szerint minden érintett intézmény tiszteletben tartotta az alkotmánybíróság döntéseit, ennek nyomán alaptalanok az államcsínnyel kapcsolatos vádak. A delegációt az RDSZ is fogadta. Az RMDSZ képviselői elmondták: nagyon fontos, hogy a jogállam intézményei működjenek Romániában, ennek érdekében tisztázni kell az elnök hatáskörét, és csökkenteni kell a sürgősségi kormányrendeletek számát.
A szövetség Romániában parlamentáris köztársaságot szeretne, ahol az elnöknek kisebb hatásköre van, hogy ne sérüljön a jogállamiság. A küldöttség egyébként az alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács képviselőivel is találkozott, emellett Traian Băsescu államfő és Crin Antonescu, a szenátus elnöke is fogadta őket.
Băsescu a találkozón úgy vélte, a jogállamiság megvédésére hivatott intézményeknek sikerült ellenállniuk a kormány nyomásának. A Crin Antonescuval folytatott beszélgetés során a Velencei Bizottság titkára, Thomas Markert úgy fogalmazott: Antonescu a politikai válság egyik főszereplője, ezért kíváncsiak az álláspontjára. Azt is közölte, hogy a testület október 13-ig készíti el jelentését a romániai jogállam helyzetéről. A küldöttség egyébként tegnap az igazságügyi minisztériumban, az ombudsmani hivatalban folytatott megbeszéléseket, továbbá a Demokrata-Liberális Párt (PDL) vezetőivel is tárgyalt.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.