
Hajlandó lenne lemondani Victor Ponta miniszterelnök, aki ellen bűnvádi eljárást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), de csak akkor, ha Klaus Johannis államfő írásban vállalja, hogy a jelenlegi kormánykoalícióból kér fel valakit kormányalakításra. Ezt Ponta jelentette ki szerdán este a B1 hírtelevíziónak nyilatkozva.
2015. július 16., 16:552015. július 16., 16:55
2015. július 16., 19:202015. július 16., 19:20
A kormányfő annak kapcsán, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségéről lemondott, de a miniszterelnöki tisztségről nem, kifejtette: a pártelnöki tisztségről való lemondást követően utódja a PSD-ből érkezett. „A miniszterelnöki tisztségről azonban nem mondok le, hogy aztán valaki a PDL-ből jöjjön, Predoiu úr. Van egy koalíció, egyeztettem a koalíció négy vezetőjével, és egyértelműen megmondtam: ez a koalíció a parlamenttől kapta a mandátumát, és amíg a koalíció működik, én teszek eleget a kormányfői teendőknek” – szögezte le Ponta. A kormányfő ezzel arra utalt, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) magába olvasztotta a Demokrata-Liberális Pártot (PDL), és a korábbi PDL-es Cătălin Predoiu a párt kormányfőjelöltje.
A miniszterelnök azt is közölte, már decemberben azt mondta az államfőnek: ha a kormányfői tisztség a koalícióé maradhat, hajlandó megfontolni a távozását. Hozzátette ugyanakkor: azért nem mond le, mert a Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke, Alina Gorghiu ezt kéri tőle, csak akkor, ha Klaus Johannis államfő jrásos megállapodásban vállalja, hogy a jelenlegi koalícióból jelöli az új kormányfőt.
Ponta nem tartja magát pótolhatatlannak, csupán olyan kormányfőnek, „aki eredményeket ért el.” Hozzátette: szeretné kitölteni mandátumát. „Azt szeretném, ha sikeres ötéves kormányzást tudhatnánk magunk mögött. Mostantól az energiám 99 százalékát az általa vezetett kormányra fordítom, amely eredményes kormány” – vélekedett Ponta. Kijelentette: a PSD elnöki tisztségéről való lemondást követően kevesebb politikai és több kormányzati felelősség hárul rá.
Mint arról beszámoltunk, a DNA június 5-én jelentette be, hogy okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet gyanújával bűnvádi eljárást kezdeményezett Victor Ponta ellen. A vádpontok Victor Ponta 2007-2008-as ügyvédi tevékenységére vonatkoznak, amely időszakra a kormányfő mostani képviselői mentelmi joga nem terjed ki.
A DNA szerint Ponta ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel havi 2-3000 eurós honoráriumot az azóta szenátorrá választott Dan Șova ügyvédi irodájától, majd a felvett összeg igazolásául beszámolókat hamisított, más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva. A teljes összeg a DNA közleménye szerint 181 439 lejre rúg, amiből a kormányfő két bukaresti lakást vásárolt. Emellett a gyanú szerint Șova ügyvédi irodája fizette gépkocsija lízingdíját is. A DNA összeférhetetlenséggel is meggyanúsította, miután már kormányfőként három ízben is miniszterré nevezte ki a vele korábban üzleti kapcsolatban álló Șovát.
Keret 1
Kelemen: nem valószínű a megegyezés
Egy Ponta-Johannis megállapodás kevésbé valószínű és tulajdonképpen alkotmányellenes lenne – jelentette ki csütörtökön Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az RFI rádiónak. A politikus szerint kevéssé valószínű, hogy Victor Ponta miniszterelnök kitölti a mandátumát, mivel az ellene felhozott korrupciós gyanú túlságosan nehéz teher. Kelemen szerint nem tudni, hogy Ponta lemond, vagy a koalíciós támogatása szűnik meg, de valamelyik eshetőség bekövetkeztét a kettő közül valószínűnek tartja. Úgy vélte, az, hogy Ponta nem mondott le, rossz fényt vet az országra. Cătălin Predoiu, a PNL kormányfő-jelöltje a Ponta által támasztott feltétel kapcsán úgy vélte: a kormányfő semmit sem értett meg az általa elveszített tavalyi államfőválasztás tanulságaiból, és ő is alkotmányellenesnek nevezte a kikötést.
Keret
Dragnea bejelentkezne Plumb helyére
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt politikai koordinátora – aki nemrég mondott le ügyvezető elnöki tisztségéről, miután nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a 2012-es népszavazáson elkövetett csalások miatt – azon gondolkodik, hogy vagy teljesen visszavonul, vagy a végrehajtó bizottság ülésén bejelentkezik az ügyvezető elnöki tisztségre. Ezt a politikus csütörtökön jelentette be. Ezzel gyakorlatilag szembe megy a pártelnökség szerda esti döntésével, amelynek értelmében Rovana Plumb munkaügyi minisztert nevezték ki a PSD ideiglenes elnökévé, miután Victor Ponta kormányfő, a párt öt éve megválasztott elnöke tisztázta: nem felfüggesztette elnöki mandátumát, hanem lemondott a párt éléről. A PSD rövidesen összehívja kibővített döntéshozó testületét, a párt végrehajtó bizottságát (CEx), amely elvileg felülbírálhatja a szűkebb pártvezetés döntését, de ezt senki sem tartja valószínűnek. A CEx fogja eldönteni, hogy összehívja-e ősszel a legnagyobb kormánypárt kongresszusát, vagy 2017-ben, a parlamenti választások után rendeznek tisztújítást.
\"Nem vagyok már a PSD elnöke, nem jövök holnap ide, hogy visszavegyem a székem, egyébként már az irodámból is kiköltöztem\" - ecsetelte érkezésekor döntése visszafordíthatatlan voltát Victor Ponta, amikor megérkezett a PSD székházhoz. Hozzátette: sürgősen el kell dönteni, ki vezeti a PSD-t, hogy a párt a kormányzásra összpontosíthasson, ahol \"sok a tennivaló\".
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.
Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
szóljon hozzá!