
Valóságos lavinát indított el a PSD-n belül, hogy a párt az elvesztett választás után kizárt három olyan politikust – Mircea Geoană szenátort, volt pártelnököt, Dan Șova szenátort és Marian Vangheliét, a párt korábbi bukaresti „erős emberét” –, akik a pártvezetés álláspontjától eltérő véleményt fogalmaztak meg.
2014. december 01., 16:442014. december 01., 16:44
Geoană pénteken felszólította a pártvezetést: „szerezzék vissza” a pártot a „Ponta–Ghiţă–Dragnea pénztestvériségtől”, ellenkező esetben modern, autentikus és igazi baloldali platformot hoz létre. Egyben megvádolta Pontát, hogy Titus Corlăţean azóta lemondott külügyminiszterrel közösen szándékosan, előre megfontoltan akadályozták a külföldön élő románokat abban, hogy szavazhassanak az államfőválasztáson.
Geoană – aki korábban maga is betöltötte a külügyminiszteri tisztséget – felszólította a külügyminisztériumot, hozza nyilvánosságra a külképviseletek leveleit, amelyekben a külföldi szavazókörök számának növelését kérte. Szerinte Ponta és Corlăţean szándékosan úgy trükköztek, hogy megőrizték ugyan a szavazókörök számát, ugyanakkor ott, ahol nagy számban élnek románok, csökkentették, ahol pedig kevesen, ott növelték a szavazókörök számát.
Eközben Sebastian Ghiţă üzletember-képviselő, a párt szócsövének számító RTV tulajdonosa, aki közel áll Victor Pontához, bejelentette: kilép a pártból, és mindaddig nem tér vissza, amíg „nem oldják meg a kommunizmussal, a korrupcióval és a párttörvény módosításával kapcsolatos gondokat.”
Ghiţă ugyanis a pénteki vezetőségi ülésen, illetve azt követően is távozásra szólította fel Ion Iliescut, a párt tiszteletbeli elnökét, korábbi államfőt, kommunistának nevezve a veterán politikust, aki amúgy 1989 előtt valóban a kommunista pártvezetés tagja volt. Ennek nyomán ugyanakkor Ghiţă ellen zúdultak fel többen is a pártban, és Ponta is jelezte: Ghiţának meg kell értenie, hogy egy pártban bizonyos szabályok érvényesek, nem „a magányos farkas törvénye.”
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!