Hirdetés

Ponta az autonómiáról: nem – elég világos?

Már látatlanban kijelentette Victor Ponta miniszterelnök, hogy nem támogatja koalíciós partnere, az RMDSZ által kidolgozott autonómiatörvény-tervezetet, amely a Székelyföld önrendelkezéséről szól.

Balogh Levente

2014. szeptember 04., 17:342014. szeptember 04., 17:34

A kormányfő azt mondta, még nem is tárgyalt az RMDSZ-szel a tervezetről, arra a kérdésre pedig határozott nemmel válaszolt, hogy hajlandó lenne-e támogatni azt. „Nem. Mennyire világosan mondjam még el?” – tette föl a kérdést.

Mint arról beszámoltunk, nem Ponta az első magas rangú kormánytag, illetve vezető szociáldemokrata párti (PSD) politikus, aki határozottan az autonómiával szemben foglal állást. Múlt héten Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes, a PSD főtitkára is ugyanígy reagált.

Dragnea egy televíziós műsorban azt mondta: kizárt a „politikai zsarolás” lehetősége a Székelyföld etnikai jellegű autonómiája kapcsán, mivel a kormánynak az RMDSZ támogatása nélkül is megvan a többsége. Dragnea azt is hozzátette ugyanakkor, hogy az RMDSZ eddig nem is vetette föl a koalícióban az autonómia témáját.

„Az RMDSZ sem hivatalosan, sem informálisan, egyetlen politikai témájú találkozón sem állt elő ezzel az igénnyel soha. Ami pedig a kormány hozzáállását illeti, semmilyen enyhülés nincs, egyértelmű a határozottság. Semmilyen lehetőség sincs arra, hogy valaki a kormányban vagy a parlamenti többség köreiben – és itt jegyzem meg zárójelben, hogy az RMDSZ nélkül is meglehet a többségünk –, tehát hogy nyomást gyakoroljon, vagy, isten őrizz, lehetősége nyíljon a politikai zsarolásra” – szögezte le Dragnea.

A miniszterelnök-helyettes hozzátette, hogy bár az RMDSZ nem jelentette be hivatalosan az autonómiatörvény tervezetét, a kormány figyelemmel követi az ügy fejleményeit. „Talán két-három héttel ezelőtt megkérdeztem, hogy az RMDSZ hivatalosan támogatja-e ezt a kezdeményezést. A válasz az volt, hogy nem. Ez nem jelenti azt, hogy nem figyelünk oda bármilyen nyilvános vagy kevésbé nyilvános akcióra, és hogy nem rendelkezünk mi is információkkal, hogy mindenre felkészüljünk. Másrészt viszont nem akarunk konfliktust gerjeszteni a térségben” – mondta Dragnea.

A miniszterelnök-helyettes egyúttal kizárta a kompromisszum lehetőségét az autonómia ügyében a PSD és az RMDSZ között.

„Semmilyen formában nem értünk egyet az etnikai alapú autonómiával. Nincs lehetőség kompromisszumra köztünk és az RMDSZ között. Ahogy politikai színezettől függetlenül az összes kormány ellenállt az évek során az ilyen kezdeményezéseknek, amelyek a fontosabb választások küszöbén valóban felerősödnek, mi sem hagyunk kétséget afelől, hogy ellenállunk, és nem támogatjuk őket. A román állam egységes jellegéről van szó. Az alkotmányban a régió kifejezés sem létezik, a regionalizációs folyamatot felfüggesztettük” – mondta a miniszterelnök-helyettes.

Mint arról beszámoltunk, a múlt hét elején Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta, elkészült az RMDSZ autonómiatörvény-tervezete, amelyről a szövetségen belül még egyeztetések zajlanak, majd hamarosan nyilvános vitára bocsátják, a kormányon belül azonban nem terjesztik be a dokumentumot.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a tervezet elfogadásához nem is lenne elég az alkotmánymódosítás, hanem teljesen új alkotmány kellene, hiszen a jelenlegi alaptörvényben nem szerepelnek a régiók, mint közigazgatási egységek. Ráadásul az alkotmánybíróság a közelmúltban visszadobta az alkotmánymódosítási javaslatokat, arra a jelenlegi alaptörvényben foglalt cikkelyre hivatkozva, amely tiltja az egységes és oszthatatlan nemzetállami jelleget rögzítő cikkely módosítását.

Kelemen azt is elmondta, hogy a hétvégére a szövetség parlamenti frakciói megkapták a közel száz cikkelyből álló tervezetet, amely Dél-Tirolt tekinti mintának. A napokban a területi szervezetek is megkapják, és szeptember második hete után várhatóan nyilvános vitára bocsátják. Hozzátette: az egész romániai társadalommal egyeztetni kívánnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés