Hirdetés

Ponta alkotmánybírósághoz fordult Băsescu pólóügyében

A kormány alkotmánybírósághoz fordult, mivel álláspontja szerint Traian Băsescu államfő beleavatkozott a választási kampányba, és a taláros testület ítéletének fényében dönti el, hogyan jár el a továbbiakban – jelentette be kedden Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Balogh Levente

2014. május 06., 19:522014. május 06., 19:52

A kormányfő szerint az államfő rendelkezik ugyan szavazati joggal, de arra már nincs joga, hogy beleavatkozzék a kampányba. Rámutatott: az államfő szerepét az alkotmány szabályozza, ezért fordultak az alkotmánybírósághoz annak eldöntésére, hogy az államfő az alaptörvény szellemében cselekedett-e.

Arra a felvetésre, hogy abban az esetben, ha a taláros testület úgy dönt, az államfő alkotmányellenes módon beavatkozott a választási kampányba, ismét kezdeményezik-e Băsescu tisztségéből való felfüggesztését, a miniszterelnök csak annyit felelt: az alkotmánybíróság minden döntése kötelező érvényű. Hozzátette: a taláros testület ítélete minden más szakmai kategória képviselőire – így a tanárokra, katonatisztekre, bírákra – is érvényes lesz.

Ponta szerint Băsescu azzal sértett alkotmányt, hogy a Facebookon egy olyan kép jelent meg róla, amelyen a hozzá közel álló értelmiségiek és politikusok alapította Népi Mozgalom Párt (PMP) kampánypólóját viseli a párt vezetőinek társaságában.

Băsescu ugyanakkor még vasárnap azt mondta: joga van úgy öltözködni, ahogy akar, és kijelentette: a PMP-re fog szavazni a 25-ei európai parlamenti választáson, mivel joga van arra voksolni, akire akar.

Kedden azt is megjegyezte, hogy ha a PMP a Demokrata-Liberális Pártból (PDL) átállt Elena Udrea volt fejlesztési és idegenforgalmi minisztert indítaná az államfői tisztségért, ő rá szavazna, e havi, 6000 lejes államfői fizetését pedig a PMP-nek adományozza.

Leszögezte: az alkotmánybíróság 2007-ben már megállapította: a párttámogatással tisztségbe jutott elnök mandátuma idején is politikai közösséget vállalhat azzal a párttal, amely programja megvalósításában őt támogatja. Kijelentette: kötelességének érzi, hogy létrehozza Ponta ellenzékét, aki hajlamos minden korlátok nélküli diktátorrá válni.

Az alkotmány értelmében az államfőnek elvileg semlegesnek kell lennie, ezért nem lehet tagja egyetlen pártnak sem. Augustin Zegrean, az alkotmánybíróság elnöke kedden úgy vélte: az államfőnek is jogában áll politikai véleményt nyilvánítani, és bármilyen pólóban megjelenhet a nyilvánosság előtt. Rámutatott: az alkotmány csupán azt szögezi le, hogy az elnök nem lehet párttag.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
Hirdetés
Hirdetés