
2013. február 18., 11:592013. február 18., 11:59
Ponta ennek kapcsán úgy vélte: Preda nem a PDL véleményét fogalmazta meg, és nem kell figyelembe venni, amit mond. „Nem kell Cezar Predára hallgatni. Ne hallgassanak minden ostobára” – mondta a kormányfő.
A PDL kapcsán kifejtette: nem szabad elfelejteni, hogy a demokrata-liberálisok ugyanúgy az Európai Néppárt(EPP) tagjai, mint a Fidesz. „Boagiu (Anca Boagiu, a PDL vezető politikusa- szerk. megj.) Orbán Viktor kollégája az EPP vezetőségében. Ők javasolták Tőkés Lászlót az Európai Parlament alelnöki tisztségébe, tehát barátok, ezért ne feledjük el, ki Románia ellenségeinek a barátja” – fogalmazott Ponta.
A kormányfő közölte: nem akar a parlament nevében nyilatkozni, ugyanakkor szerinte továbbra sincs semmilyen probléma Magyarország és Románia között, és ugyanúgy nincs gond a román hatóságok és a romániai magyar kisebbség között. „A jelenlegi magyar kormánypárt, a Fidesz politikai, kampányérdekei állnak a háttérben, ők a PDL társai az EPP-ben. Nagyon okosnak kell lennünk, határozottnak, de okosnak, ne hagyjuk magunkat provokálni. Valójában nem érdekli őket az sem, mi történik Romániában, az sem, hogy mit tesz vagy mit nem tesz a romániai magyar közösség, őket az érdekli, hogy szavazatokat nyerjenek a magyarországi választásokon” – vélte Ponta.
Szerinte a PDL-nek közben kellene járnia a Fidesznél. „A PDL-nek meg kellene mondania az általuk támogatott fideszes barátaiknak, Macoveinak (Monica Macovei PDL-s európai parlamenti képviselő – szerk. megj.) Tőkés Lászlónak és az összes jól ismert párosnak, hogy az ilyen provokációknak sem az európai gondolathoz, sem a 21. századhoz semmi közük. Ez az én álláspontom miniszterelnökként, a parlamentnek megvannak a maga procedúrái” – hangoztatta Victor Ponta.
Puiu Haşotti, a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi frakcióvezetője már jóval keményebb hangnemet ütött meg. Szerinte a parlament elfogadhat egy olyan nyilatkozatot, amelyben jeleznék a magyar parlamentnek és az ország hatóságainak, hogy „elfogadhatatlanok a román állam alapintézményei elleni támadásaik.” Szerinte „elegánsan, kollegiális hangnemben és civilizáltan” a magyar képviselők tudtára kell adni, hogy amennyiben folytatják „támadásaikat” a román állami intézmények és a román nép ellen, kénytelenek lesznek reagálni. Ez alatt többek között a két törvényhozás közötti kapcsolatok lazítását említette meg.
Úgy vélte, hogy a parlament előtt Traian Băsescu államfőnek kellene reagálnia az ügyre „barátjánál, Orbán Viktornál”, Haşotti szerint ugyanis az ügy hátterében a magyar kormányfő áll. Egyúttal Pontához hasonlóan ő is a PDL-t buzdította arra, hogy vegyék fel a kapcsolatot a Fidesz csúcsvezetésével, mivel szerinte a magyar kormánypárt vezetői „gerjesztik a nacionalizmust, amelynek semmi köze a 21. századhoz.”
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.