
Fotó: Rompres
2007. január 31., 00:002007. január 31., 00:00
A politikai vitának – amelyakár a D. A. Szövetség megszűntéteredményezheti – újabb lendületet adott, hogy aképviselőház jogi bizottságában aSzociáldemokrata Párt (PSD) javaslatáramódosították a népszavazásrólrendelkező törvényt. A módosításegyik lényeges eleme, hogy az államfő könnyebbenmeneszthető: egy erről tartandó esetleges népszavazásonugyanis nem szükséges, hogy a választópolgároknaktöbb mint fele az urnákhoz járuljon. Aszociáldemokraták javaslatát a liberálisokis támogatták, ami Traian Bãsescu államfőfelháborodását váltotta ki. „Meglep aliberálisok álláspontja, de ez már az ődolguk. Úgy tűnik, a Szociáldemokrata Párt, aNagy-Románia Párt és a Konzervatív Pártmellé álltak, és ragaszkodnak döntésükhöz”– jegyezte meg az államfő. Kijelentése azonban újabbrendkívül heves nyilatkozatháborút indítottel, amelyben a két fél egyre gyakrabban emlegette a D.A. Szövetség megszűnésének esélyét.Bãsescu vádjaira reagálva előbb Ludovic Orbanliberális alelnök intézett támadástBãsescu ellen, azzal vádolva az államfőt, hogy „aPSD-vel kötött mocskos megállapodásokszakértője”. Példaként említette, hogyaz elnök George Cristian Maior szociáldemokratapolitikust nevezte ki a Román Hírszerző Szolgálat(SRI) élére. Emil Boc demokrata pártelnök aBãsescuéhoz hasonló álláspontrahelyezkedett, és a jogi bizottsági szavazásmiatt támadta a liberálisokat. „Észrevettük,hogy a liberálisok egyre több gesztusa arra utal, hogy aszociáldemokraták és a nagy-romániásokfelé közelítenek” – fejtette ki Boc. Majdfelszólította a liberálisokat, mondják kinyíltan, ha fel akarják rúgni a D. A.Szövetséget.
Cãlin Popescu-Tãriceanu támadásainakfő célpontja ismét Traian Bãsescu államfővolt, akit a Demokrata Párt nem hivatalos elnökéneknevezett. „Én megbízom Vasile Blagában ésAdriean Videanuban, a döntéseket azonban nem ők hozzáka pártban, hanem Bãsescu diktálja” – fogalmazott aminiszterelnök. Szerinte a PD egyértelműen úgydöntött, felrúgják a liberálisokkalkötött szövetséget. „Világos, hogy ademokraták pragmatikus, hogy ne mondjam: cinikus politizálástfolytatnak. Ilyen körülmények között aPNL-nek nem marad más választása, mint ugyancsakpragmatikusan politizálni. Nem a PD-vel valóegyüttműködés az egyetlen opciója aliberális pártnak. Jóval több szövetkezésilehetőségünk van, mint azt bárki képzelné”– hangzottak Tãriceanu szavai a liberális parlamentifrakciók tegnapi ülése után. A kormányfőugyanakkor „farizeusinak” nevezte a demokraták ajánlatát,hogy megnemtámadási szerződést írjanakalá az európai parlamenti választásokkampányidejére.
Keret
PNL: kevesebb titkosszolgálatot!
A hírszerző szolgálatokszámának csökkentését is tartalmazzatöbbek között a Nemzeti Liberális Pártnemzetbiztonsági törvénytervezete, amelyet jövőhéten nyújtanak be a parlamentbe. A miniszterelnökszerint a kormány által eredetileg elfogadotttörvénycsomagot Traian Bãsescu ellenkezése miatta Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) nem véleményezte,ezért nyújtanak be saját tervezetet. Adokumentum ugyanakkor a parlamentnek alárendelt intézményhatáskörébe utalná át atelefonbeszélgetések lehallgatásánakengedélyezését. Emellett a hírszerzőszolgálatokat felügyelő egységes parlamentibizottság létrehozását is javasolják.A liberális kezdeményezést az RMDSZ istámogatja. Toró T. Tibor, a képviselőházvédelmi és nemzetbiztonsági bizottságánaka tagja szerint ugyanis a liberálisok projektje számosolyan elemet tartalmaz, amely az RMDSZ által kidolgozotttervezetnek is a része volt.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).