Hirdetés

PNL-s voksmaffia Erdélyben?

Marius Nicoară szenátort, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kolozs megyei szervezetének elnökét is kihallgatta tegnap az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) a Traian Băsescu államfő menesztésének témájában megrendezett, július 29-i népszavazás során elkövetett bűncselekmények ügyében.

Balogh Levente

2012. augusztus 30., 12:512012. augusztus 30., 12:51

A kormánypárti szenátor közölte: tanúként idézték be, de meggyőződésének adott hangot, hogy pártja nem követett el viszszaélést, és az ügyészek politikai alapon indítottak nyomozást az alakulat több vezető politikusa ellen, „hogy bebizonyítsák, nem is szavaztak olyan sokan Băsescu ellen”.
Az ügyben szintén tegnap hallgatták ki Steluţa Cătăniciut, a PNL kolozsvári városi tanácsosát, aki a párt megyei kampányfőnöke volt a referendum előtt.

A DNA augusztus 20-án – szintén tanúként – kihallgatta a Kolozs Megyei Tanács elnökét, Horia Uioreanut, a párt megyei szervezetének alelnökét is. Mint arról beszámoltunk, a DNA már korábban bűnvádi eljárást indított az ügyben Teodor Atanasiu volt védelmi miniszter, a PNL Fehér megyei szervezetének elnöke, Dumitru Samson, Corneliu Dobriţoiu jelenlegi védelmi miniszter mostohafia és négy másik személy ellen választási csalás gyanúja miatt.

Régi-új államfői tanácsosok
Tegnapi lapzártánkig még mindig nem lépett nyilvánosság elé Traian Băsescu, aki 52 nap után, kedden térhetett vissza az államfői hivatalba, miután az alkotmánybíróság konstatálta, hogy az érvényességi küszöb teljesülésének hiánya miatt érvénytelen volt a menesztéséről rendezett népszavazás. Az államfő ugyanakkor mégsem volt tétlen: ismét kinevezte hivatalukba azon tanácsadóit, akiket hivatalából történő július 6-i felfüggesztését követően Crin Antonescu ügyvivő államfő cserélt le.

A gyanú szerint Atanasiu és Samson annak érdekében, hogy mozgósítsák a referendumon az erdélyi szavazópolgárokat, megállapodott egy őrző-védő cég munkatársával, Bogdan Cristian Măgureannal – aki egyben a kolozsvári alvilág egyik ismert alakja, és kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezik különböző bűnszervezetek körében –, hogy az alvilági ismeretségeit kihasználva Fehér, Kolozs, Szilágy, Beszterce-Naszód, Arad és Temes megye területén közreműködik abban, hogy a zömmel alacsony iskolázottságú polgárokat különböző anyagi vagy tárgyi juttatások ígéretével szavazásra bírják, és eljuttassák a szavazóhelyiségekbe.

Az ügyészek szerint a szavazni vitt embereknek szánt pénzösszeg egy részét Samson adta át Măgureannak, míg egy másik összeget Atanasiu egy másik vizsgált személynek, Gheorghe Grosunak. Emellett Samson ígéretet tett Măgureannak, hogy a különböző minisztériumokban meglévő befolyását felhasználva közreműködik abban, hogy annak biztonsági cége állami megrendelésekhez jusson. Măgurean egyébként a választások napján a PNL kolozsvári székházából irányította a műveleteket. Marius Nicoară szenátor azt mondta: Dumitru Samsont a PNL bukaresti központjából küldték ki, hogy figyelemmel kövesse, hogyan zajlik a referendum Kolozs megyében. Szerinte a párt székháza nyilvános hely, ahová bármely polgár betérhet, ezért nem igazoltattak senkit, aki Samsonnal együtt a székházban tartózkodott.
 

Rus: Stroe kis bukaresti ügyeskedő
Kis bukaresti ügyeskedőnek nevezte Ioan Rus lemondott belügyminiszter Radu Stroe közigazgatásért felelős tárca nélküli minisztert tegnap. Rus – aki a népszavazás előtt saját bevallása szerint azért mondott le, mert nem volt hajlandó hamis számokat tartalmazó választói névjegyzéket bemutatni – bírálta Stroét, mondván: eleinte hősködött, aztán mégis ugyanazt a több mint 18 millió nevet tartalmazó listát adta le, amelyet ő is leadott volna. Rus azt is elmondta, hogy a kormányzó USL koalíció vezetői megpróbáltak nyomást gyakorolni rá a névjegyzék meghamisítása érdekében, ezért választotta inkább a lemondást.



 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
Hirdetés