
A liberális párt politikusainak többsége egyetért a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) egyesülésével annak érdekében, hogy erős jobboldali párt jöjjön létre – jelentette ki hétfőn Crin Antonescu, a PNL leköszönt elnöke.
2014. június 02., 17:322014. június 02., 17:32
A PDL elnöksége hétfőn egyhangúlag döntött arról, hogy a novemberi államfőválasztásig fuzionálnak a PNL-lel. Sajtóértesülések szerint egyébként a két párt hétfői tárgyalásán vita bontakozott ki az új alakulat nevéről, a PNL és a PDL ugyanis egyaránt ragaszkodik nevéhez. Antonescu – aki szombaton azt is bejelentette, hogy a pártelnökség mellett az államfőjelöltségről is lemond – hozzátette: ezt a fúziót nemhogy nem Traian Băsescu államfő koordinálja, de egyenesen kegyelemdöfésnek minősül az elnök számára.
„Az egyesülés többségi vélemény a pártban. A végső cél a politikai partnerség számára a fúzió, hogy erős jobboldali párt jöjjön létre” – hangoztatta Antonescu. A távozó elnök ugyanakkor kijelentette: kizárt, hogy a PNL nevet változtasson.
A Băsescu államfővel fennálló viszony kapcsán kifejtette: az elnök csupán egy 6 százalékos pártra számíthat, amelyet senki sem akar a politikai döntések közelébe engedni.
Antonescu elmondta, lemondását követően szenátorként és párttagként is a jobboldal megerősítésén kíván dolgozni a kormányzó Szociáldemokrata Párttal (PSD) szemben, amely szerinte rá akarja tenni a kezét az igazságszolgáltatásra.
Vasile Blaga PDl-elnök a hétfői egyeztetéseket követően elmondta: várják, hogy a PNL nevezze meg új államfőjelöltjét, ezt követően közvélemény-kutatást rendeznek. Klaus Johannis, a PNL lemondott első alelnöke, akit ügyvivő elnökké neveztek ki, és aki harcba száll a pártelnöki tisztségért, közölte: ha felkérik, hajlandó az államfői tisztségért is harcba szállni.
Hozzátette, megerősítést nyert, hogy a két párt minél gyorsabban nyélbe kívánja ütni a fúziót, és legkésőbb augusztus elsejéig megnevezné közös államfőjelöltjét. Ugyanakkor Mircea Ionescu Quintus, a PNL tiszteletbeli elnöke úgy vélekedett: a fúzió nem valósul meg, mivel a PDL „nem hagyja magát lenyelni.”
Eközben a PSD is taktikázni próbál: Liviu Dragnea ügyvezető elnök közölte, ahol lehetséges, helyi szinten megpróbálnak többséget létrehozni a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) képviselőivel.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!