
Újabb román kormánytagot vádolt plágiummal a bukaresti sajtó. Ezúttal Titus Corlăţean külügyminiszter kapcsán vetette fel a România Libera című bukaresti napilap, hogy jogtalanul nyert havi 2000 lejes fizetést hozó tanári állást a Dimitrie Cantemir Egyetem jogi karán, mivel egy, az állás elnyeréséhez szükséges könyv több száz oldalt tartalmaz egy másik műből.
2013. október 15., 19:272013. október 15., 19:27
Csakhogy egy olyan könyvről van szó, amelyet szintén Corlăţean írt. Ugyanezen az alapon vádolja plágiummal a lap három olyan tanulmány kapcsán is, amelyek mindegyikében több részt is felhasznál a másik két cikkből.
A lap szerint az „önplágium” a 2012-ben kiadott Az emberi jogok európai és nemzetközi védelme című munkában érhető tetten, amelyben 270 oldal található meg az egy évvel korábban kiadott Az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéleteinek végrehajtása című műből, de ezt sehol sem jelezte. Corlăţean elmondta: mindkét könyvet még miniszteri kinevezése előtt írta. Az első a doktori disszertációja, a második pedig azt a tananyagot tartalmazza, amelyet az egyetemen oktat. A miniszter rámutatott: a saját munkáját használta fel. A három cikk kapcsán kifejtette: a jogban a témák egymáshoz kapcsolódnak, és muszáj volt több szaklapban is publikálnia, mivel Romániában nem mindegyik kiadvány akkreditált.
Mint arról beszámoltunk, tavaly magát Victor Ponta miniszterelnököt vádolta meg a Nature című tudományos folyóirat, hogy doktori disszertációjának jelentős részét mások által írt művekből másolta, de hiába adott a megállapításnak két szakmai testület is igazat, az akkor Ponta párttársa, Ecaterina Andronescu által vezetett oktatási tárca csakis a saját alárendeltségébe tartozó, harmadik testület véleményét vette figyelembe, amelynek tagjait előbb lecserélte, és amely végül cáfolta a plágiumot. Amúgy magát Andronescut is plágiummal vádolták – sikertelenül-, elődjének, Ioan Mangnak viszont az ellene fölmerült plágiumvádak miatt kellett lemondania.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
szóljon hozzá!