
Újabb szociáldemokrata párti (PSD) politikus kapcsán merült fel a plágium gyanúja: a Bukaresti Tudományegyetem ezúttal Lia Olguţa Vasilescu, Craiova polgármestere doktori disszertációjának kivizsgálására kérte az oktatási tárca alárendeltségébe tartozó Országos Etikai Tanácsot (CNE).
2014. december 21., 19:032014. december 21., 19:03
Vasilescu 2007-ben védte meg doktori disszertációját a bukaresti felsőoktatási intézmény szociológia tanszékén. Az egyetem szerint a dolgozat számos bekezdésében nem jelölte meg a forrást, egy fejezetet pedig teljes egészében más szerzőtől vett át forrásmegjelölés nélkül.
A szélsőségesen magyarellenes, soviniszta Nagy-Románia Pártból (PRM) a PSD-be igazolt politikusnő a Bukaresti Egyetem olasz szakán végzett, és szociológiából doktorált. Disszertációjának címe Pareto hozzájárulása a szociológia fejlődéséhez, és az olasz Vilfrido Pareto munkásságát elemzi, akit Mussolini egyik fő ideológusának tartanak.
A gyanú szerint Vasilescu egész bekezdéseket másolt Pareto 1916-os Szociológiai értekezés című művéből. Vasilescu blogbejegyzésben tagadta a plágium tényét, arra hivatkozva, hogy valaki nem másolhatja a dolgozatát attól, akiről a dolgozat szól. Azt is cáfolta, hogy vezető tanára írta volna helyette a disszertációt. Arra hivatkozott, hogy a mű egyetlen fordítása az ő birtokában van, mivel ő fordította románra.
Szerinte már csak azért sem plagizálhatott, mert Romániában senki sem foglalkozott ekkora terjedelemben Paretóval, Európában pedig ódzkodtak tőle, mivel szimpatizált a fasizmussal, amelyet ugyanakkor élete vége felé megtagadott. A politikus perrel fenyegette meg azokat, akik plágiummal gyanúsították meg.
Mint ismeretes, nem Vasilescu az egyetlen, plágiummal gyanúsított PSD-s politikus. A legkirívóbb eset a PSD elnökéé, Victor Ponta miniszterelnöké, akit két éve a Nature folyóiratban vádoltak meg azzal, hogy 2003-as doktori disszertációjának jelentős részét másolta. Akkor háromból két szaktestület helytállónak minősítette a plágiumvádat, Ponta azonban nem fogadta el az eredményt.
Néhány nappal ezelőtt ugyanakkor közölte: lemond a doktori címről. Ecaterina Andronescu volt oktatási minisztert is plágiummal gyanúsították, akárcsak Ioan Mangot, akinek két évvel ezelőtti kinevezése után a plágiumvádak miatt le is kellett mondania a miniszteri tisztségről.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!