Hirdetés

Piteşti-i jogosítványgyár

Kenőpénzért osztogatták a rendőrök a hajtási engedélyt Több mint egymillió eurót zsebeltek be annak a bűnbandának a tagjai, amely csúszópénz ellenében juttatta jogosítványhoz állampolgárok ezreit anélkül, hogy vizsgáztak volna. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) a napokban csapott le az Argeş megyében tevékenykedő, rendőrökből, autósiskolák tulajdonosaiból, magánszemélyekből álló hálózatra.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2008. június 19., 00:002008. június 19., 00:00

Az akció során 17 gyanúsítottat helyeztek 29 napos letartóztatásba, közöttük a gépjármű-vezetői és forgalmi engedélyek kiadásával foglalkozó piteşti-i hivatal hat rendőri státusú munkatársát. A nyomozók kiderítették, hogy a bűnbanda 700 és 4500 euró közötti összeget kért jogosítványra „hajtó” személyektől, és kenőpénz fejében a jelentkezőnek sok esetben az elméleti vizsgán és a tesztvezetésen sem kellett megjelennie, mégis kezébe kapta a vezetői jogosítványt. A csoport több tagjának kifejezetten az volt a feladata, hogy az ország minden részéről becserkéssze a jogosítványra vágyókat, akiknek a fiktív vizsgáztatás kedvéért soron kívül Argeş megyébe helyezték át a lakcímét. A fejvadász szerepét elsősorban az autósiskolák oktatói, tulajdonosai látták el, de ugyanezt tette a Piteşti környéki Vedea község ortodox papja is, aki az elmúlt három hónap során több mint 40 ezer lejt hajtott be az általa szállított ügyfelektől. A gyanúsítottaknál végzett házkutatás során több mint egymillió eurót foglaltak le a nyomozók, egyedül Gheorghe Vlăsceanu felügyelőtől, a gépjármű-vezetői engedélyek kiadásával foglalkozó hivatal parancsnokától félmilliót. Egyébként kiderült: valószínűleg protekciós alapon tett szert jogosítványra Argeş megyében Cristian Piedone Popescu, Bukarest 4. kerületének frissen megválasztott konzervatív párti polgármestere is, akinek mindössze egy nap alatt sikerült jogosítványt szereznie motorkerékpárra, személygépkocsira, teherautóra és utánfutóra.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés