Hirdetés

Per volt szekusok ellen

Többtucatnyi, az egykori kommunista erőszakszervezetek alkalmazásában álló személy ellen készül keresetet benyújtani a kommunizmus bűneit vizsgáló intézet egy munkás megkínzása miatt.

Balogh Levente

Balogh Levente

2008. július 08., 00:002008. július 08., 00:00

A kommunista időszak egyes elnyomó intézményeinek több mint hatvan egykori alkalmazottja ellen nyújt be keresetet a Kommunizmus Bűneinek Kutatóintézete a legfelsőbb bíróság ügyészségén azzal a váddal, hogy a rendszerváltás előtt vallatás közben megkínoztak egy ploieşti-i munkást. Az intézet összesen 67 személy, a Szekuritáté, a milícia és a korabeli ügyészség alkalmazottai, valamint pártaktivisták és pszichiáterek ellen a tervek szerint ma nyújtja be a keresetet. A vádak szerint alapos bizonyítékkal rendelkeznek arra nézve, hogy a 67 személy bűnös egy Vasile Paraschiv nevű munkás elrablásában és rendszeres kínzásában. Az intézet szerint pszichiátriai módszerekkel próbálták megtörni, kemény, embertelen és megalázó eljárás során próbálták szóra bírni, csupán azért, mert kommunistaellenes meggyőződésének adott hangot.

Az intézet – amely egy 2005-ös kormányrendelet nyomán jött létre – feladata az, hogy nyomozást folytasson a kommunista rendszer teljes egésze alatt elkövetett bűncselekmények, visszaélések és emberjogsértések ügyében, és értesítse az illetékes igazságszolgáltatási fórumokat abban az esetben, ha ilyen esetekre bukkan. A mostani ügyet rendkívül súlyosnak minősítették, többek között emberrablással, hivatali hatalommal való visszaéléssel, okirat-hamisítással, kényszerű pszichiátriai kezelés alkalmazásával, jogtalan fogva tartással vádolva meg az érintetteket. Az intézet szerint Vasile Paraschiv ellen több mint 25 éven keresztül alkalmazták a fenti intézkedéseket csupán azért, mert politikai meggyőződése eltért a hivatalos kurzustól.

A Kommunizmus Bűneinek Kutatóintézete megalakulása óta több ízben is panaszt tett különböző, az intézmény munkatársai által feltárt, a kommunizmus kiszolgálói által elkövetett jogsértések ügyében. Többek között olyan szekus tiszteket lepleztek le, akik kiskorúakat szerveztek be a besúgói hálózatba, de pellengérre állítottak 210 egykori börtönparancsnokot is, akik alaposan gyanúsíthatók népirtásban való közreműködéssel. Feltárták az emberiesség elleni bűnöket elkövető egykori szekus ezredes, Gheorghe Enoiu ügyét, Nicolae Pleşiţă és öt terrorizmussal vádolt román diplomatáéval együtt, de ők rántották le a leplet Radu Sandu Moldovan egykori Hargita megyei rendőrfőkapitányról is, aki a vádak szerint számos személy, főleg kiskorúak ellen folytatott jogellenes nyomozást, amely során számos alkalommal megkínozta őket, embertelenül bánt velük. Az intézet egyúttal több olyan személy ügyében is vizsgálódik, akiket politikai okokból gyilkoltak meg.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés