
Bizalmi szavazással kell szembenéznie pénteken a kormánynak: a parlament két háza délelőtt tíz órától együttes ülésen vitatja meg az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) által a múlt hétvégén benyújtott bizalmatlansági indítványt.
2015. június 11., 20:042015. június 11., 20:04
A liberálisok indítványának témája a külföldön élő románok szavazati joga. Konkrétan azt sérelmezik, hogy a választási törvény módosításába nem foglalták bele a levélben szavazás lehetőségét.
A PNL minden bizonnyal azért választotta ezt a témát, mert a külföldön élő románok hagyományosan a jobbközép pártokra szavaznak, ez bizonyosodott be a tavaly év végi államfőválasztáson is.
Az indítványnak mindazonáltal kevés az esélye arra, hogy megszavazzák.
Bár a PNL arra számított, hogy a Victor Ponta miniszterelnök elleni bűnvádi eljárás nyomán a kormányoldalról is mellé állnak majd, a Ponta ellen beindítani szándékozott bűnvádi eljárás keddi parlamenti elutasítása is jelezte, hogy a kormánykoalíció pártjai összezárnak. Ráadásul a PSD és a Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (UNPR) csütörtökön bejelentette: megelőzendő, hogy esetleg egyes honatyák megszavazzák az indítványt, a párt képviselői és szenátorai egyáltalán nem fognak voksolni.
Nem támogatja az indítványt egyértelműen az RMDSZ sem. Kelemen Hunor, a szövetség elnöke az RFI rádiónak nyilatkozva csütörtökön azt mondta: szkeptikus az indítvány sikerét illetően, mivel kizártnak tartja, hogy a kormánypárti honatyák átszavazzanak. Hozzátette: az RMDSZ nem szavaz az indítvány ellen, lesznek olyan honatyák, akik megszavazzák, és lesznek olyanok, akik tartózkodnak.
Közölte: az RMDSZ egy pillanatig sem habozott volna, ha a PNL-lel együtt meglenne a kormánybuktatáshoz szükséges többség. Hozzátette: a kormányt lehet és kell bírálni, de nem a levélben szavazás miatt, mivel annak megoldása nem a kormány, hanem a parlament feladata.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.
Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.
szóljon hozzá!