Pengeváltás Markó és Funar között

Zagyvaságnak minősítette Markó Béla RMDSZ-elnök a Nagy-Románia Párt (PRM) főtitkára, Gheorghe Funar pénteki állítását, amely szerint március 15-én kerül sor Koszovó mintájára a Székelyföld függetlenségének kinyilvánítására. A szövetségi elnök szerint a PRM szenátorának állításai mégis aggasztóak, mivel befolyásolják a közvéleményt, hiszen olyan honatyáról van szó, aki egymás után nyújtja be a magyarellenes törvénytervezeteket. Markó szerint egyesek szándékosan összekeverik a függetlenséget, illetve az autonómiát.

2008. március 03., 00:002008. március 03., 00:00

„Az autonómiát abban az esetben szokás igényelni, mikor a függetlenség lehetősége nem tevődik fel. Az autonómiát pedig nem egyszerű kikiáltással szeretnénk elérni, hanem politikai harc révén, a parlamentben való jelenléttel, törvény-, esetleg alkotmánymódosítással, de csak a többségi etnikum beleegyezésével” – szögezte le az RMDSZ elnöke. Gheorghe Funar pénteken azt nyilatkozta: az általa birtokolt adatok értelmében Magyarország, valamint erdélyi „terrorista” szervezetek, mint az RMDSZ, a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt a Székelyföld függetlenségének kikiáltására készülnek március 15-én. Funar indokoltnak látta, hogy Traian Băsescu államfő a parlament előtt foglaljon állást a március 15-i ünnepségekkel kapcsolatban. A politikus törvény elfogadását is szorgalmazta, amely alapján az „elűzött” románság visszatérhet a székely megyékbe, és amely törvényen kívül helyezi az RMDSZ-t.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 14., vasárnap

A járulékos kockázatok miatt nem lőtték le a román F-16-os pilóták az orosz drónt

A szombaton felszállt két F-16-os vadászgép pilótái engedélyt kaptak arra, hogy lelőjék a román légtérbe behatoló orosz drónt, de mégsem lőttek rá, ahogyan azt a lengyel hadsereg néhány nappal ezelőtt tette.

A járulékos kockázatok miatt nem lőtték le a román F-16-os pilóták az orosz drónt
2025. szeptember 14., vasárnap

USR-es miniszter: nem tudok róla, hogy a koalícióban döntés született az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről

A kormánykoalíció több pártjának képviselői is cáfolták a kormányszóvivő bejelentését, miszerint a koalícióban egyhangú döntés született volna az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről.

USR-es miniszter: nem tudok róla, hogy a koalícióban döntés született az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről
2025. szeptember 14., vasárnap

Földrengéssel indult a nap a Székelyföld közelében

A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt vasárnap 2 óra 22 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Földrengéssel indult a nap a Székelyföld közelében
2025. szeptember 14., vasárnap

Védelmi miniszter: nem lőttük le a román légtérbe behatoló orosz drónt, de megtehettük volna

Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: nem lőttük le a román légtérbe behatoló orosz drónt, de megtehettük volna
2025. szeptember 13., szombat

Fényes nappal riasztották az ukrán határ mentén élőket orosz katonai drónok veszélye miatt

Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.

Fényes nappal riasztották az ukrán határ mentén élőket orosz katonai drónok veszélye miatt
2025. szeptember 13., szombat

Oktatási miniszter: nem csökkennek a pedagógusbérek

A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.

Oktatási miniszter: nem csökkennek a pedagógusbérek
2025. szeptember 13., szombat

Védelmi miniszter: szó sincs arról, hogy Románia katonákat küldjön Ukrajnába

Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: szó sincs arról, hogy Románia katonákat küldjön Ukrajnába
2025. szeptember 13., szombat

Román külügy: a Keleti Őrszem gyors reakció a NATO-tagállamok légterének ismételt megsértésére

Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.

Román külügy: a Keleti Őrszem gyors reakció a NATO-tagállamok légterének ismételt megsértésére
2025. szeptember 13., szombat

Menesztették a vízügyi igazgatóság vezetőjét

Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.

Menesztették a vízügyi igazgatóság vezetőjét
2025. szeptember 12., péntek

Meghalt egy 13 éves fiú egy Máramaros megyei iskola udvarán

Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.

Meghalt egy 13 éves fiú egy Máramaros megyei iskola udvarán