
Fotó: Mediafax
2009. szeptember 29., 08:182009. szeptember 29., 08:18
Nica még pénteken beszélt arról, hogy tudomása szerint az elnökválasztás kitűzött napjára, november 22-ére már jó előre kibérelték az összes autóbuszt, hogy ezzel biztosítsák a szimpatizánsok szállítását a szavazóhelyiségekbe.
Emil Boc közölte: felszólította a PSD-t, hogy 24 órán belül nevezzen meg új belügyminisztert. Nica menesztésének konkrét indokaként azt hozta fel, az elmúlt egy évben jelentősen csökkent a közbiztonság, nőtt az utcai bűncselekmények száma, és megjelentek olyan, eddig jórészt ismeretlen bűncselekmények, mint a fegyveres rablás. A választási csalásra vonatkozó kijelentés kapcsán elmondta, ellenőrizte a buszbérlésre vonatkozó információkat, azok pedig hamisnak bizonyultak.
Leszögezte: mivel a kijelentés kétségbe vonta az elnökválasztás törvényességét, azon választásét, amelyet egyébként épp a belügyi tárcának kell megszerveznie, a belügyminiszter nem tehet ilyen kijelentéseket. Kijelentette: amennyiben a PSD nem jelöl új minisztert 24 órán belül, ügyvivő belügyminisztert nevez ki.
Mircea Geoană szociáldemokrata pártelnök a bejelentésre reagálva közölte: Emil Boc azt akarja, hogy Nica helyét ideiglenesen Vasile Blaga jelenlegi demokrata-liberális fejlesztési tárcavezető vegye át. „Ahogy azt sejtettük, Băsescu úgy döntött, olyan politikai lépésre szólítja fel a miniszterelnököt és a PDL-t, amelyre egyébként mindenki számított azt követően, hogy csökkent az államelnök népszerűsége, és különösen annak fényében, hogy választási csalásra készülnek”, fejtette ki Geoană. Boc ugyanakkor cáfolta, hogy máris meglenne az utódjelöltje, ám megjegyezte: ha a PSD nem jelöl senkit 24 órán belül, a kormány „humán erőforrásainak függvényében” jelöl ideiglenes minisztert. Maga Blaga is cáfolta, hogy akár csak ideiglenesen is átvenné a belügyi tárcát, ugyanakkor elismerte, hogy felmerült ez a lehetőség is.
Az érintett, Dan Nica szerint az ellene indított támadás veszélyes válságba taszítja Romániát, amely a gazdasági válsággal együtt súlyos következményekkel járhat, amelyekért a felelősség Băsescu államfőt és Emil Bocot terheli. A PSD vezetése azonnal összeült a döntés bejelentését követően. Fölmerült, hogy a PSD-s miniszterek testületileg lemondanak, és a párt kilép a kormányból, végül – bár nem sokkal – mégis az a verzió kapott többséget, amelynek értelmében kormányon maradnak, és a PDL-t hozzák lépéskényszerbe azzal, hogy megerősítik a Nica iránti támogatást. Az ülést követően leszögezték: 24 órát adnak Emil Boc miniszterelnöknek, hogy meggondolja magát, és megerősítse Nicát a tisztségében. Délután megszavazták: ha Boc ragaszkodik Nica leváltásához, a PSD kilép a kormányból. Traian Băsescu államfő arra intette a két pártot, hogy higgadjanak le, és készségét fejezte ki a közvetítésre.
Az ellenzék is megszólalt. Crin Antonescu liberális pártelnök a kormány lemondását és egy, az elnökválasztás lebonyolításával megbízott szakértői kabinet felállítását követelte, ugyanakkor leszögezte: ha a PSD kilép a kormányból, és bizalmatlansági indítványt nyújt be, pártja azt nem támogatja majd. Párttársa, Bogdan Olteanu arról beszélt: ők maguk nyújtanak be újabb kormánybuktató indítványt. Markó Béla RMDSZ-elnök kijelentette: reméli, hogy a konfliktus rendeződik, az ország érdeke ugyanis a stabilitás, az, hogy a koalíció folytassa a tevékenységét az államfőválasztásig, azt követően viszont új kormányt kell alakítani. Este aztán fölröppent a hír, hogy a PDL az RMDSZ-szel, a PSD pedig a PNL-vel kezdett tárgyalásokat a koalíció esetleges felbomlása utáni együttműködésről.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).