Hirdetés

PDL: kilépett Daniel Funeriu, egyre élesebb a konfliktus

Egyre nyilvánvalóbbá válnak az ellenzéki Demokrata-Liberális Párton (PDL) belüli konfliktusok: Daniel Funeriu államfői tanácsos, volt oktatási miniszter nyílt levélben jelentette be, hogy kilép a pártból. A politikus kedd esti levelében közzé tett indoklása szerint azért döntött így, mert – mint írta – a pártvezetés nem cáfolta a kizárására vonatkozó szándékról felröppent híreket, ezért nem akarta, hogy párttársai konfliktusba kerüljenek a pártvezetéssel „egy olyan társuk miatt, aki ellen nincs panaszuk.”

Balogh Levente

2013. május 29., 13:272013. május 29., 13:27

Funeriu ugyanakkor azzal zárta levelét, hogy nem kéri további társait arra, hogy kövessék a példáját.

Funeriu döntésének előzménye az, hogy Alin Popovicu, a PDL alelnöke kedden kijelentette: a párt elnökségének hétfői ülésén javasolni fogja Fineriu, valamint Cristian Preda, Teodor Baconschi és Teodor Paleologu kizárását a pártból, mivel „nincs amiért a pártban tartani olyan embereket, akik minden nap támadják a PDL-t.” Hétfőn Vasile Blaga pártelnök is arról beszélt, hogy bizonyos szankciókat foganatosítanak az elhajlókkal szemben.

Az egyik érintett, Cristian Preda európai parlamenti képviselő blogján úgy reagált: nem a párttal áll konfliktusban, hanem a vezetőségével, amely képtelennek bizonyult az ellenzéki szerep betöltésére, ezért az elnökségnek nem őt kellene kizárnia, ha jót akar a pártnak.

Teodor Baconschi volt külügyminiszter Blagát bírálta: mint írta, a márciusi kongresszuson csupán a szavazatok 50 százalékával pártelnökké választott politikus most úgy döntött, megszabadul a bírálóktól, bár ez a „sztálinista-FSN-s mentalitás” a belügyminisztériumban sem működött, amikor azt Blaga irányította.

Theodor Paleologu parlamenti képviselő, volt művelődési miniszter a Facebookon reagálva úgy fogalmazott: azért akarják kizárni, mert ki merte mondani, hogy a sértések és a fenyegetések révén nem lehet konszolidálni a pártot.

Sebastian Lăzăroiu álalmfői tanácsos úgy vélekedett: csak a gyenge vezetők folyamodnak kizárásokhoz, az erősek képesek maguk mellett tartani az embereket. A pártvezetése ellen más is lázadozik: Adrian Papahagi, a Kereszténydemokrata Alapítvány alelnöke jelezte: ha valóban kizárják Paleologuékat, ő is kilép a pártból.

Mint arról beszámoltunk, a PDL-n belül a márciusi kongresszus idején fokozódott a feszültség. A tavalyi önkormányzati, majd parlamenti választásokon katasztrofális vereséget szenvedő párt nagygyűlésén Vasile Blaga kapott újabb elnöki mandátumot a Traian Băsescu államfőhöz közel álló szárny által támogatott Elena Udreával szemben. Băsescu ezt követően bejelentette: végleg szakít a korábban általa elnökölt párttal, és Népi Mozgalom néven alapítványt hozott létre a jobbközép értékek képviseletére, amely a hétvégén jelentette be, hogy pártot jegyeztet be. A most kizárásra javasolt politikusok a Băsescuhoz közel álló csoport tagjai.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
Hirdetés
Hirdetés