
Fotó: Biró István
Pártot alapított az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) nevű szélsőségesen nacionalista egyesület, amely több magyarellenes tüntetést szervezett Romániában az utóbbi években.
2015. november 05., 14:392015. november 05., 14:39
2015. november 05., 14:402015. november 05., 14:40
Az Új Jobboldal Párt bejegyzését az Új Jobboldal Egyesület közleményben jelentette be, amelyet csütörtökön idézett a romániai média. Az egyesület úgy ajánlja magát, hogy számos tüntetést szerveztek korábban a homoszexuálisok közössége vagy a menekültek Romániába érkezése ellen.
A bukaresti törvényszék már szeptember 28-án döntött az új párt bejegyzéséről, az akkori határozat november 4-én vált jogerőssé – emlékeztet az egyesület, s azt is megjegyzi, hogy az Új Jobboldal az első párt, amely a 2015/114-es számú új párttörvény alapján alakult meg.
Romániában idén könnyítették meg a pártalapítást, így azt most már három személy is megteheti. Korábban 25 ezer támogatási aláírásra volt szükség hozzá, ráadásul Románia 41 megyéje közül legalább 18-ból és a fővárosból kellett származniuk és megyénként legalább 700 támogatóra volt szükség, ami jelentősen megnehezítette a pártalapítást.
A közlemény szerint az Új Jobboldal a nemzeti, keresztényi és szociális jobboldalt testesíti meg a liberális, nemzetellenes, ateista és oligarcha jobboldallal szemben, és meg akarja menteni az eltűnéstől a román nemzetet, amelyre szerintük a globalizáció szorgalmazói törekednek.
A párt céljai között szerepel egyebek mellett Romániának a Moldovai Köztársasággal való egyesülése és a jogtalan vagyonok elkobzása. A párt ideiglenes elnöke Tudor Ionescu, egy 37 éves ügyvéd.
Az Új Jobboldal az utóbbi években március 15-én magyarellenes tüntetéseket szervezett különböző erdélyi városokban, többször Székelyföldön. Tüntetéseiken az egyesület szimpatizánsai azt szokták skandálni, hogy „Kifelé a magyarokkal az országból!”, „Hargita és Kovászna megye román föld!\", „A román nyelv az egyedüli úr!\".
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!