
2010. szeptember 10., 09:142010. szeptember 10., 09:14
A két tárcavezető azért érkezett a román fővárosba, hogy a Franciaországban élő romániai cigányok helyzetéről tárgyaljon a román kormány képviselőivel annak kapcsán, hogy Párizs egy új biztonsági rendelkezés értelmében megkezdte az illegális romatelepek felszámolását – a délfrancia Estaing városában épp csütörtökön számoltak fel egy 14 romániai cigány lakta telepet –, és hazaküldi azokat a cigányokat, akik nem rendelkeznek lakhellyel és munkavállalási engedéllyel.
Pierre Lellouche leszögezte: Párizs azt várja Bukaresttől, hogy kötelezze el magát a rendőri és bírói együttműködés, az emberkereskedelem, valamint a romaintegrációt célzó sürgősségi program kidolgozása mellett 2010 és 2013 között. Kijelentette: Franciaország azt várja Romániától, hogy vállalja a romák saját területén történő integrálását, beleértve a Franciaországból hazaküldött cigányokat is. Lellouche az ügy kapcsán a Le Monde című párizsi lapnak kijelentette: ha Románia mindezeket elmulasztja, Párizs gátat vethet az ország schengeni csatlakozásának az útjába. Mint mondta, bár nem biztos, hogy a két ügy törvényes úton összeköthető, ha Románia adós marad az integrációs tervvel, „mindenkinek vállalnia kell a következményeket”.
A két francia politikussal folytatott megbeszélést követően Teodor Baconschi román külügyminiszter kifejtette, álláspontja szerint a román állampolgárok – beleértve a cigányokat is – európai állampolgárok, ebbéli minőségükben pedig nem korlátozható a szabad helyváltoztatáshoz való joguk. „Határozottan kifejtettem, hogy a francia hatóságok minden egyes intézkedésének tiszteletben kell tartania a személyek szabad helyváltoztatáshoz való jogát, amelyet az Európai Bizottság 2004/38-as direktívája szavatol” – közölte a tárcavezető.
Baconschi azt is elmondta, hogy a megbeszélésen fontosnak nevezte az európai országokban élő hátrányos helyzetű személyek szociális védelmére vonatkozó politikák kidolgozását. Rámutatott: Románia eddig 216 millió eurót hívott le az Európai Szociális Alapból a romák társadalmi integrálása érdekében. A két francia miniszter tárgyalt Emil Boc kormányfővel, Vasile Blaga belügy- és Ioan Botiş munkaügyi miniszterrel is. Boc szerint a romaügy megoldása európai felelősség is, Blaga pedig szintén a szabad helyváltoztatás fontosságáról szólt, ugyanakkor jelezte: Románia is a rendőri együttműködés szorosabbra fűzésében érdekelt, ennek részeként növelik a Franciaországban szolgáló román rendőrök számát. Eric Besson közölte: Nicolas Sarkozy francia és Traian Băsescu román államfő pénteken telefonon egyeztet a romaügyben.
A román kormány egyébként szerdai ülésén a romák helyzetéről is tárgyalt. Emil Boc kormányfő szerint Romániának jelentősebb támogatást kell kérnie az EU-tól az ügy megoldása érdekében, Vasile Blaga belügyminiszter viszont arról beszélt: a romaügy nem érintheti Románia schengeni övezethez való csatlakozását. Traian Băsescu szerdán este úgy vélte: Franciaország semmibe veszi az európai normákat a roma bevándorlók kiutasításával.
Hozzátette, hogy mindazonáltal a kialakult helyzetért a román kormány és maguk a romák is felelősek. Băsescu kijelentette, hogy a két francia miniszter látogatása hasztalan lesz, ha kioktatják Bukarestet, de „ha azért jönnek, hogy megoldást találjunk, akkor találunk megoldást”. Băsescu csütörtökön arról is beszélt, hogy szerinte hiba volt a cigány helyett a roma elnevezést meghonosítani, mivel ennek nyomán fennáll a lehetősége, hogy összekeverik a romákat a románokkal. Az Európai Parlament (EP) egyébként csütörtökön a szocialisták, a zöldek, a liberálisok és a kommunisták kezdeményezésére 337-245-ös szavazataránynyal állásfoglalást fogadott el, amelyben felszólítja Franciaországot és egyéb európai országokat a kitoloncolások azonnali beszüntetésére. Eric Besson erre reagálva közölte: föl sem merül a kiutasítások leállításának a lehetősége.
Leszögezte: az EP túllépte a hatáskörét, Franciaország pedig nem enged a politikai diktátumoknak. Közben viszont Franciaországban tartózkodó romániai cigányok, akiknek a hatóságok döntése alapján távozniuk kellett az országból, átlépték a francia–belga határt, majd néhány perc múltán visszafordultak. A műveletnek, amelyet két, külföldiek jogaira szakosodott ügyvéd szervezett meg, „az volt a célja, hogy megmutassa a romákkal szembeni francia kormánypolitika abszurditását”. Az ügyvédek ügyfelei – három romániai cigány – elhagyták a francia területet, Armentieres-nél átlépve a belga határt, mentek vagy száz métert, azután visszafordultak. Az egyik ügyvéd, Antoine Berthe szerint a romák eleget tettek az ország elhagyására felszólító végzésnek, „így az semmissé válik, és ők európai polgárokként teljesen legálisan visszatérhetnek francia földre”.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).