
Ferenc pápa és Daniel ortodox pátriárka a bukaresti Nemzet Megváltása-katedrálisban
Fotó: Vatican News
A keresztény egyházak közös gyökereiről, a katolikus és ortodox egyház testvériségéről beszélt Ferenc pápa pénteken Bukarestben a román ortodox patriarkátuson. A római katolikus Szent József székesegyházban celebrált szentmise homíliájában nyitottságra és örömre buzdított a szentatya.
2019. május 31., 18:502019. május 31., 18:50
2019. május 31., 20:382019. május 31., 20:38
„Járjunk együtt!” – fordult Daniel ortodox pátriárkához romániai látogatásának mottójával Ferenc pápa. A katolikus egyházfő testvérének szólította vendéglátóját, felidézve, hogy Szent Péter, Róma első püspöke, a katolikus egyház első pápája és a román ortodox egyház védőszentjeként tisztelt Szent András – aki az apostolok szétválása után Kis-Ázsia és a Fekete-tenger térségében hirdette az evangéliumot – testvérek voltak.
A román ortodox egyház zsinata előtt beszélve a pápa azt mondta: zarándokként érkezett Romániába.
A katolikus egyházfő közölte, a globalizáció a népek értékeinek elgyökértelenedéséhez vezetett, meggyengítette az erkölcsöt és az együttélést, amelyet az utóbbi években a félelemérzet szennyezett be, ez pedig bezárkózáshoz és gyűlölethez vezet. „Segítenünk kell egymást, hogy ne hódoljunk be a gyűlölet és individualizmus csábító kultúrájának” – hangsúlyozta a román ortodox egyház szinódusának tagjaival lezajlott találkozóján a szentatya, aki arról is beszélt, hogy az emberi kapcsolatok meggyengülése, az elszigetelődés a családokra is negatív hatással van.
Daniel pátriárka üdvözlő beszédében a hagyományos, férfi és nő által alapított, gyermekeket nevelő keresztény családok védelmének szükségességét hangoztatta, és Európa elnéptelenedésének veszélyére figyelmeztetett.
Mindketten felidézték a kommunizmus egyházüldözését, a papság és hívek meghurcolását, valamint azt – az ökumenikus párbeszéd mérföldkövének számító – húsz évvel ezelőtti történelmi látogatást, amelyet II. János Pál pápa tett Teoctist ortodox pátriárka meghívására Bukarestben – akkor először járt ortodox többségű országban a római pápa.
Ferenc pápa ezt követően Daniel pátriárkával együtt
ahol a román politikai, kulturális és közéleti vezetők jelenlétében ortodox és katolikus egyházi énekek hangzottak el, a két egyházfő pedig a kereszténység legelterjedtebb imádságát, a miatyánkot mondta el latinul és románul. Ferenc pápa szerint a miatyánk a „létünket fejezi ki”. „A miatyánk imája megerősíti Jézus tanítványainak tett ígéretét: „Nem hagylak benneteket árván”, és bizalmat ad nekünk, hogy ajándékként fogadjuk el felebarátainkat” – hangoztatta Ferenc pápa. Hozzátette, minden alkalommal, amikor kiejtjük a miatyánkot, hangsúlyozzuk, hogy „miénk”, mert nélküle nem létezhet az „atya” szó.
A szentatya a római katolikus Szent József székesegyházban celebrált szentmisét
Fotó: Vatican News
„Jézus imádságában egyesülve átalakulunk” – mondta a szentatya az ortodox katedrálisban, hozzátéve: az „én istenem és te istened” átalakul azzá, hogy „ami az enyém, az a miénk”. Arról is beszélt, hogy isten nevét életünk középpontjába kell helyezni. Ferenc pápa elmagyarázta azt is, hogy amikor „mindennapi kenyerünkért” imádkozunk, valójában „az emlékezés kenyérét, a keresztény identitás gyökereit kérjük, amelyek nélkülözhetetlenek a mai világban, amikor az emberiség, különösen a fiatal generációk, veszélybe kerültek, gyökérteleneknek érzik magukat, és képtelenek arra, hogy értelmet adjanak életüknek”.
Beszélt arról a bátorságról is, hogy megbocsássunk, ne csak a mi vétkeink bocsánatáért imádkozzunk. A pápa egyébként a patriarkátustól a katedrálishoz vezető utat is azzal a kék Daciával tette meg, amellyel korábban a repülőtérről a román elnöki hivatalba szállították, ezúttal azonban a sofőr melletti ülésen foglalt helyet, és a nyitott ablakon keresztül integetett az üdvözlésére összegyűlt bukarestieknek.
Nyitottságra és örömre buzdított Ferenc pápa a bukaresti római katolikus Szent József székesegyházban általa celebrált szentmise homíliájában. A katolikus egyházfő felidézte Mária útra kelését, hogy meglátogassa a nála jóval idősebb Erzsébetet, aki szintén gyermeket várt, majd Mária és Erzsébet találkozását. A pápa kifejtette, hogy Mária többször útra kelt élete során, ezeket az utakat a türelem és a bátorság jellemezte és annak az öröme, hogy Isten áldását, Jézust hordozta magában.
A katolikus egyházfő pápamobillal is közlekedett a román fővárosban
Fotó: MTI/Baranyi Ildikó
Ferenc pápa arra biztatta a híveket, hogy hagyjanak fel az önzéssel, legyenek nyitottak. Kijelentette, hogy amikor egy templomban különböző etnikumú és felekezetű emberek találkoznak egymással, csodálatos dolgok történnek. A pápa felhívta a figyelmet az öröm fontosságára, ami nélkül – mint mondta – lebénulunk, szomorúságunk rabjai maradunk. Úgy vélte, hogy a hit nem mennyiségi kérdés, a hittel kapcsolatos problémák elsősorban az öröm hiányából fakadnak.
A pápa pénteken kezdte meg Romániában háromnapos látogatását, amelynek során ellátogat Csíksomlyóra, Jászvásárra (Iași) és Balázsfalvára. Az első, Bukarestben töltött nap záró momentumaként a pápa szentmisét mutatott be a helyi katolikus székesegyházban, amit tízezrek követtek óriáskivetítőkön a templom környékén kialakított biztonsági zónákban. A misén jelen volt Klaus Johannis román elnök és Viorica Dăncilă miniszterelnök.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
szóljon hozzá!