
Hivatalosan is átvette hétfőn Victor Ponta miniszterelnök a közlekedési minisztérium irányítását Relu Fenechiutól, aki azt követően mondott le a tisztségről, hogy pénteken a legfelsőbb bíróság nem jogerősen öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte hivatali visszaélésben való bűnsegédlet miatt.
2013. július 15., 15:072013. július 15., 15:07
2013. július 15., 15:082013. július 15., 15:08
A kormányfő több mint egy órán keresztül egyeztetett Fenechiuval a minisztériumban, a megbeszélések végén pedig közölte: Cristian Ghibu államtitkárt bízta meg a napi ügyek irányításával, a legfontosabbnak pedig azt nevezte, hogy megmaradjon a folyamatosság a tárca irányításában.
Ponta az esemény előtt elmondta, szombaton felkereste Fenechiut, és mintegy egy órán keresztül tárgyaltak. Közölte: a tárca vezetésére esélyesnek tartott Ovidiu Silaghi exminisztert, valamint Mugur Cozmanciuc volt államtitkárt is jól ismeri, de a Nemzeti Liberális Párttól várja, hogy megnevezze jelöltjét a tisztségre. Fenechiu egyébként elmondta: mivel az ország másik részében tartózkodott, mint Ponta, pénteken telefonon jelentette be a kormányfőnek, hogy lemond a miniszteri tisztségről.
PNL-n belüli források szerint a tisztségre Ovidiu Silaghi az esélyesebb, aki tavaly már irányította a közlekedési tárcát. Ugyanakkor ellene is bírósági eljárás zajlik: az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) még 2012-ben jelentette be, hogy Silaghi nem tudta igazolni 206 ezer lejnyi jövedelmének eredetét. Victor Ponta hétfőn elmondta: alapfokon a bíróság Silaghinak adott igazat az ügyben, arról ugyanakkor nem tudott nyilatkozni, akadályt jelenthet-e az esetleges újabb miniszteri kinevezése útjában, hogy az ANI fellebbezett. Silaghit tegnap minden esetre a miniszterelnöki hivatalba kérette egyeztetés céljából.
Mint arról beszámoltunk, a 2012-ben megfogalmazott vádak szerint a jelenlegi tárcavezető két társával, testvérével, Lucian Fenechiuval és Mihai Bogdan Damiannal több cég részvényeseként 2002 és 2005 között 1970 és 1980 között gyártott transzformátorokat és kapcsolókat adott el az Electrica Moldova áramszolgáltatónak olyan áron, mintha azok vadonat újak lettek volna.
Az ügyészség vádat emelt az áramszolgáltató három egykori vezetője ellen is. A vádirat szerint az Electrica Moldova 2002 és 2005 között a közbeszerzési törvény előírásait figyelmen kívül hagyva, a Fenechiuék által irányított négy céget jogtalanul előnyben részesítve vásárolta meg a transzformátorokat. A berendezések zöme ezt követően a cég raktáraiban porosodott.
A cég áfa nélkül összesen 6 406 976 lejt fizetett a berendezésekért, amelyekből csupán 79 ezer lej értékű eszközt használtak. A vádirat szerint az áramszolgáltatónak okozott kár áfával együtt 7 529 594 lej. A perben egyébként károsultként az áramszolgáltató is részt vett. Az ügyészség 15 év letöltendő szabadságvesztés kiszabását kérte Fenechiura és társaira.
A bíróság Fenechiu mellett testvérét és üzlettársukat, Mihai Bogdan Damiant is öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte, Ioan Turbatut, az áramszolgáltató 2002 és 2004 közötti vezérigazgatóját pedig hat év szabadságvesztésre, emellett öt évre a közügyektől is eltiltotta. Ugyanezt az ítéletet rótták ki a cég 2004 és 2005 közötti vezérigazgatójára, Ion Mărghidanra is. Petru Andronachét, a cég 2002 és 2005 közötti kereskedelmi igazgatóját hét év börtönnel és ugyancsak öt év közügyektől való eltiltással sújtották. Emellett a vádlottakat arra ítélték, hogy közösen fizessék meg az áramszolgáltatót ért 6 327 399 lejes kárt. Emellett a bírák fenntartották az elítéltek vagyonára korábban kivetett zárlatot.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
szóljon hozzá!