Az ellentmondásos intézkedések is nehezítik a madárinfluenza elleni küzdelmet
Õrizetbe vették annak a két feketehalmi baromfitelepnek a tulajdonosát, akiket azzal gyanúsítanak, hogy hozzájárultak a madárinfluenzával fertőzött csirkék értékesítéséhez. A mezőgazdasági tárca 12 gócpontot tart nyilván, ám további 27 településről valószínűsítik, hogy ott is megjelent a madárkór. Az emberi fertőzés még nem bizonyított, de öt személyt a bukaresti járványkórházban kezelnek.
Noha a bukaresti Matei Balº Járványkórházban immár öt, a gócpontoknak nyilvánított településekről származó személyt kezelnek madárinfluenza gyanújával, Virgil Pãunescu, az egészségügyi minisztérium államtitkára szerint az országban egyelőre emberen nem mutatták ki a betegséget. A páciensek közül egy kétéves feketehalmi fiú és egy szintén Brassó megyei felnőtt férfi küzd súlyos légzőszervi rendellenességekkel, az eddigi laborvizsgálatok azonban nem mutatták ki szervezetükben a madárinfluenzát. A gyerek fertőzött csirkékkel játszott odahaza a porban, és a 39 fokos láza azóta sem csillapodik, míg a 38 éves férfi hasonló panaszokkal küzd – utóbbi heteken keresztül gondozta az egymás után elhulló csirkéit. Eközben Gheorghe Flutur mezőgazdasági miniszter a kormány csütörtöki ülését követően bejelentette: jelenleg 12 gócpontot tartanak nyilván az országban, ebből tízet Brassó, egyet Kovászna, egyet pedig Vrancea megyében. „Argeº és Prahova megyébe bizonyosan szállítottak feketehalmi csirkét” – mondta a miniszter. Aggodalomra ad okot azonban, hogy további négy megye – közülük Szeben – 27 településén valószínűsíthető, hogy itt is felbukkant a vírus, teljes bizonyossággal viszont csak a bukaresti laborvizsgálatok után lehet gócpontokká nyilvánítani ezeket. „Brassó, Buzãu, Vâlcea, Bákó, Vrancea és Szeben megyében további 27 esetben áll fenn a fertőzés gyanúja” – erősítette meg a tárcavezető. Flutur tudomása szerint eddig 325 tonna húst foglaltak le, illetve koboztak el a hatóságok, ezeket rövidesen megsemmisítik. A román televíziók szerint a hatóságoknak a madárinfluenza elleni védekezéshez való hozzáállása kaotikus. A Vrancea megyei Boloteºti településen csütörtökön felállították ugyan a vesztegzárat, de a falu egy mellékutcán keresztül továbbra is megközelíthető és elhagyható volt, a „kiskaput” csak a déli órákban zárták le a rendőrök. Ezzel szemben a Buzãu megyei Valea Lupului településen, ahol a bukaresti hatóságok szerint nem bizonyított a madárinfluenza jelenléte, mind a 4000 szárnyast kiirtották. A megyei illetékesek nem tartják túlbuzgóságnak az intézkedést, szerintük igenis van madárinfluenza Valea Lupuluion, sőt a falu körül 20 kilométeres körzetben védelmi övezetet állítottak fel – ebbe két város és 19 község esik bele. Szintén a káoszt jelzi, hogy a feketehalmi Drakom Silva cég alkalmazottait munkába hívták azután is, hogy a madárvész már bizonyítottan jelen volt a farmon. Brassó megyében a prefektúra felkérésére hegyivadász-alakulatok segítenek a madarak összegyűjtésében és elégetésében. A művelet elsősorban a szárnyasok hatalmas menynyisége miatt korántsem egyszerű: a Drakom Silva farm több mint százezer csirkéjéből eddig tízezret sikerült elpusztítani. Miközben az első, tavaly októberben felbukkant romániai madárvészhullám idején öt hónap alatt jutott el a kór 55 településre, a mostani jelenség súlyosságát bizonyítja, hogy ezúttal mindössze öt nap alatt ütötte fel a fejét a vírus hét megyében. Ezekben ráadásul olyan nagyvárosokat érint a vész, mint Brassó és Prahova megye székhelye, Ploieºti vagy a teljes vesztegzár alá helyezett Fogaras és Feketehalom. Eközben Brassó külvárosában, a Méhkertek negyedben is azonosították már a vírust. Az ügyészség egyébként csütörtökön 24 órára őrizetbe vette a Brassó megyei Feketehalmon működő Drakom Silva és Pati Prod baromfinevelde tulajdonosait, akiket azzal vádolnak, hogy a fertőzött csirkék több mint tíz megyében történt értékesítésével hozzájárultak a vész terjedésztéhez. Bákó megyében több mint száz, a fertőzött állatokkal érintkezésbe került embert kezeltek Tamifluval, a megyei hatóságok viszont további kétezer oltóadagot igényeltek. Bákó megyében Beleghet, Mãrgireºti és Gyimespalánka településen gyanítják a madárinfluenza jelenlétét, a háromezer lakossal rendelkező Ágas községben pedig szerda óta vesztegzárat rendeltek el. Fehér megyében a hatóságok megbírságolták azokat a személyeket, akik nem tartották be a madárvész elhárítása érdekében hozott egészségügyi intézkedéseket. Krónika
Hirdetés
szóljon hozzá!
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.
Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.
Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.
Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy a hét végére elkészül a helyi közigazgatás reformjára vonatkozó törvénytervezet első változata.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) azt a két törvénytervezetét, amelyek mentesítik az egészségbiztosítási járulékkötelezettség (CASS) alól a gyermekgondozási díjban részesülő anyákat.
szóljon hozzá!