Hirdetés

Össztűz zúdul a vaslui-i erőszaktevőkre

Társadalmi, igazságügyi és politikai szinten egyaránt hatalmas port kavart egy Vaslui megyében brutálisan megerőszakolt diáklány esete. A 18 éves áldozatot tavaly novemberben a szülőfalujában, az iskolából hazafelé menet erőszakolta meg hét helybeli fiatal; több órás  fogva tartása során az áldozat többször elájult. A bűncselekmény az elmúlt napokban országos botránnyá dagadt, az ügyben kezdeményezett online petíció keretében immár több százezren követelik a bíróság által áprilisban szabadlábra helyezett elkövetők letartóztatását. Miközben a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács vizsgálatot indított annak kiderítésére, megalapozottan helyezte-e szabadlábra a bíróság a vádlottakat, Victor Ponta kormányfő tegnap felszólította az igazságügy-minisztert: mondjon le, ha a CSM nem teszi meg a szükséges lépéseket.

Rostás Szabolcs

2015. július 22., 15:342015. július 22., 15:34

 

A román kormány tegnapi ülésének napirendjét is tematizálta annak a moldvai diáklánynak az országos publicitást kapott ügye, aki több mint fél évvel ezelőtt vált csoportos nemi erőszak áldozatává. Victor Ponta felháborodásának adott hangot azzal kapcsolatban, ahogy a hazai igazságügyi szervek kezelik a bűncselekményt. A miniszterelnök kifogásolta, hogy miközben az ügyészségek és bíróságok nagy számban helyezik előzetes letartóztatásba a politikusokat, a Vaslui megyei erőszaktevők szabadlábon védekezhetnek. Ponta ingerülten ráripakodott Robert Cazanciuc igazságügy-miniszterre: vesse latba tekintélyét annak érdekében, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) fejtsen ki világos álláspontot az ügyben, ellenkező esetben a tárcavezető távozhat hivatalából.

A Vaslui megyei Văleni településen hét, 18 és 27 év közötti fiatal tavaly novemberben erőszakolt meg egy diáklányt. Két elkövető felajánlotta az áldozatnak, hogy tanítás után a megyeszékhelyről hazaszállítja szülőfalujába, ehelyett azonban egy mezőre vitték, ahol további öt társukkal együtt mintegy három órán keresztül megerőszakolták és szexuális perverziókra kényszerítették. Az incidens során többször is eszméletét vesztő, több napos kórházi kezelésre szorult áldozat a történtek miatt feljelentést tett a rendőrségen, a vaslui-i bíróság pedig elrendelte a feltételezett tettesek előzetes letartóztatását. Miután az elkövetők közül hárman beismerő vallomást tettek, ugyanez a bíróság áprilisban házi őrizetbe, júniusban pedig bírósági felügyelet alá helyezte a fiatalokat, az ügyészség pedig nem fellebbezett az ítélet ellen. Az elkövetőknek megtiltották, hogy elhagyják Văleni községet, szórakozóhelyekre, tömegrendezvényekre járjanak, és hogy felvegyék a kapcsolatot az áldozattal. Egy civil szervezet beadványa nyomán a CSM nemrég vizsgálatot indított annak feltárására, mulasztott-e a bíróság és az ügyészség a hét feltételezett elkövető szabadon engedésével, akik esetében tavaly decemberben nemi erőszak és erőszakos fogva tartás miatt megszületett a vádemelés. Bár szakértők arra figyelmeztettek, hogy a kezdeményezés semmiféle jogi következményekkel nem járhat, a napokban online petíció indult a hét fiatal újbóli letartóztatása és szigorú megbüntetése érdekében. A több mint 300 ezer támogató aláírást kapott petíció mögé parlamenti képoviselők, közéleti személyiségek is felsorakoztak. Köztük Traian Băsescu volt államfő, aki ugyancsak kifogásolta, hogy miközben a korrupcióval gyanúsított politikusokat és köztisztviselőket vizsgálati fogságba helyezik, az erőszakos bűncselekményt elkövetőket futni hagyja az igazságszolgáltatás. Az áldozat iránt kifejezett széles körű szolidaritással egy időben az elkövetők és hozzátartozóik részéről elhangzottak olyan megállapítások, miszerint a történtekért tulajdonképpen lány a felelős, nem bűncselekmény, hanem „meglepetésszex” történt, amelyért szerintük nem érdemelnek börtönbüntetést.

Eközben számos politikus drasztikus fellépést javasol a nemi erőszak büntetése érdekében. Gabriela Firea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora úgy véli, a parlamentnek napirendre kell tűznie korábban beterjesztett törvénytervezetét, amely kémiai kasztrálást javasol a nemi erőszak miatt elítéltek esetében. Tudor Ciuhodaru, a PSD-vel kormányzó Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) Vaslui megyei parlamenti képviselője bejelentette: az eset nyomán módosító javaslatot nyújt a parlament elé, miszerint a nemi erőszak ugyanolyan büntetőjogi besorolást kapjon, mint az emberölés, ennek megfelelően az erőszaktevőkre ugyanolyan büntetést szabjanak, mint a gyilkosokra. A Vasluiban történtek erőteljes mediatizáltsága közepette a rendőrség kedden elrendelte, hogy a hét elkövetőnek naponta jelentkeznie kell a văleni-i rendőrőrsön.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés