
Fotó: Inquam Photos
Megpróbálták áttörni a csendőrkordont, ezért több résztvevőt előállítottak azon a bukaresti tüntetésen szombaton, amelyet az Acțiunea 2012 nevű civil szervezet hirdetett meg Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséért.
2016. október 22., 22:402016. október 22., 22:40
2016. október 23., 10:372016. október 23., 10:37
„Felszólítjuk a kormányfőt és a decemberi parlamenti választásokon induló pártok elnökeit, hogy közös parlamenti nyilatkozatban vállalják, hogy a következő parlamenti ciklusban megvalósítják a nemzet újraegyesítését, tegyék azt országprojektté, mindazzal, amit feltételez: az energetikai hálózatok összekapcsolása, valutaunió, közös médiatér” – sorolta a tüntetők követeléseit George Simion, a demonstráció főszervezője az Agerpres hírügynökségnek.
A demonstráción az Agerpres szerint több százan, a Mediafax hírügynökség szerint mintegy kétezren vettek részt, és a megmozduláson addig nem történt rendbontás, amíg a tömeg a kormánypalota elé ért. A szervezők arra kaptak engedélyt, hogy az Egyesülés térről a kormánypalota elé vonuljanak és ott szónoklatokat tartsanak, de a tömeg innen az Egyetem térre akart vonulni, amit a karhatalom megakadályozott. Mivel a demonstráció hangadói dulakodni kezdtek a csendőrökkel, öt személyt előállítottak – közölte a csendőrség.
A karhatalom fellépését mind Alina Gorghiu, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, mind Traian Băsescu volt államfő, a Népi Mozgalom Párt (PMP) vezetője megengedhetetlen túlkapásnak minősítette és mindketten politikai ellenfeleiket próbálták érte felelőssé tenni. Gorghiu Bukarest szociáldemokrata főpolgármesterét hibáztatta, és úgy vélte: a közelgő moldovai elnökválasztás „feszültsége” közepette Romániának nem szabad „úgy példát mutatnia demokráciából”, hogy megtagadja a tüntetéshez való jogot. A főpolgármester manipulációnak nevezte a vádaskodást, rámutatva, hogy a csendőrség nem kért engedélyt tőle a beavatkozáshoz.
A Moldvával való egyesülés leghangosabb szószólójává vált Băsescu éles kirohanást intézett – a PNL által támogatott – Dacian Cioloș független miniszterelnök és kormánya ellen, „hazaáruló gazfickók gyülekezetének” nevezve őket. „Cioloșnak és a belügyminiszterének el kell tűnnie a közéletből! Előállítottátok George Simiont, az unionisták egyik vezetőjét, hogy jó pontokat szerezzetek Németország és az Orosz Föderáció szemében” – írta Băsescu Facebook-bejegyzésében.
A csendőrség az öt előállított résztvevő közül négyre fejenként háromezer lejes bírságot szabott ki. Az unionista tüntetők közül több százan később mégis összegyűltek az Egyetem téren, ahol sátrakat is felhúztak, jelezvén, hogy nem akarják elhagyni a teret. A belügyminiszter átfogó jelentést kért a történtekről a román csendőrség parancsnokától.
A mai Moldovával csaknem megegyező területű Besszarábia – a Prut, a Dnyeszter és Duna-delta által határolt térség – több mint egy évszázados cári uralom után a bolsevik forradalom idején önállósult, majd 1918. március 27-én fogadta el a Román Királysággal való egyesülésről szóló nyilatkozatot. A terület 1940-ig volt Nagy-Románia része.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!