
Felfüggesztenék. A szélsőjobboldali pártok eltávolítanák hivatalából Iohannist
Fotó: Presidency
Összegyűlt a Klaus Iohannis lejárt mandátumú, de az elnökválasztás érvénytelenítése miatt hivatalában maradt államfő tisztségéből való felfüggesztéséhez szükséges számú aláírás – jelentette be csütörtökön a Fiatal Emberek Pártja (POT).
2025. január 16., 14:442025. január 16., 14:44
A szélsőjobboldali alakulat szerint 161 aláírás gyűlt össze Iohannis menesztése érdekében, amelyeket be is nyújtottak a parlamentben.
A kezdeményezést csak a három szélsőjobboldali párt – a POT mellett a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és az SOS Románia – támogatta.
„Most nyújtottuk be az aláírásokat a képviselőház főtitkárságán.
A POT azért kezdeményezte ezt az akciót, mert Romániának meg kell őriznie demokratikus útját. Klaus Iohannis illegitim a hivatalában, illegitim kormányt nevezett ki, amely viszont adókat vezet be és visszaéléseket követ el”
– mondta Anamaria Gavrilă, a POT elnöke.
A Klaus Werner Iohannis elnök hivatalából való felfüggesztésére vonatkozó javaslat a POT kezdeményezése, amelynek célja, hogy támogassa az elnökválasztás második fordulójának megrendezését és a demokratikus út helyreállítását Románia számára – tette hozzá a POT.
Ha összegyűlik a szükséges számú támogató aláírás, a parlament két háza együttes ülésén szavaz a felfüggesztésről, amelyhez egyszerű többség szükséges.
Ha a többség a hivatalban maradása mellett dönt, akkor nincs további teendő, ha azonban az elmozdítására szavaz, akkor új elnökválasztást kell kiírni.
A felfüggesztés időtartamára az ügyvivő államfői teendőket a második számú legfontosabb közméltóság, a szenátus elnöke látja el.
Mint ismeretes,
Az elnökválasztás eredményét azért érvénytelenítették, mert a hírszerző szervek azt állították: a választási folyamatba egy külföldi állami szereplő avatkozott be, és az első fordulót megnyerő szélsőjobboldali jelölt, Călin Georgescu online manipuláció következtében győzhetett.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
szóljon hozzá!