2007. március 02., 00:002007. március 02., 00:00
Az ítélet a Vasgárdatöbb más tagját és vezetőjét isfelmenti az Oroszország elleni háborúbanelkövetett háborús bűncselekmények vádjaalól.
A második világháborúalatt Antonescu parancsára több tízezer zsidótés romát deportáltak. Történészekszerint az Antonescu-rezsim idején 270 ezer román ésukrán zsidót, továbbá mintegy 20 ezercigányt öltek meg.
A moszkvai kormánykülügyminisztériumának szóvivőjeszerint az ítélet botrányos, és sértia második világháború áldozatainakemlékét. Moszkva szerint az ítélet aháború eredményeinek felülbírálásárairányuló kísérlet. „A náciknak a Szovjetunióban élő civilekkel szemben elkövetettrémtettei feledhetetlenek. Antonescu felmentése anácikkal való együttműködés vádjaalól ellentmond a háború utáni helyzetlogikájának, és a nürnbergi perzáródokumentumainak” – szögezte le az oroszkülügyminisztérium szóvivője. Atisztségviselő ugyanakkor reményét fejezte ki,hogy a romániai igazságszolgáltatásiszervek felülvizsgálják a döntést.
Amint arról beszámoltunk,hasonló kifogásokat fogalmazott meg néhánynappal korábban a Moldovai Köztársaságkülügyminisztériuma is. Rendkívül éleshangú közleményében a chiºinãui kormányleszögezte: a moldovai társadalom egészemegrökönyödve fogadta a hírt, miszerint aBukaresti Ítélőtábla legitimnek nevezte aSzovjetunió elleni háborút. A MoldovaiKöztársaság külügyminisztériumaszerint az ítélet „drámai precedenst” teremta két ország közötti kapcsolatokban. A románkülügyminisztérium nem kívántakommentálni a Chiºinãu álláspontját.
Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.
Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.
Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.
Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.
A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.
Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.
A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.