
Őrizetbe vette az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Crinuţa Dumitreant, az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Hatóság (ANRP) volt vezetőjét, valamint Oana Vasilescut, a hatóság keretében működő központi kárpótlás-megállapító testület tagját, Dumitrean korábbi helyettesét abban az ügyben, amelyben a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) lemondott vezetőjét, Alina Bicát azzal gyanúsítják, hogy anyagi ellenszolgáltatás fejében közbenjárt egy törvénytelen kárpótlás kifizetése érdekében.
2014. november 25., 20:132014. november 25., 20:13
Dumitreant kedden 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, Vasilescu bírósági felügyelet alá kerül. A DNA egyúttal kérte a képviselőháztól Flori Cătălin Teodorescu demokrata-liberális párti (PDL) képviselő letartóztatásának jóváhagyását is. Teodorescu is tagja volt ugyanis a kárpótlást megállapító bizottságnak, akárcsak a jelenleg RMDSZ-es képviselőként tevékenykedő Markó Attila, akinek a letartóztatását szintén kezdeményezte a DNA. Dumitreant – akit hétfőn állított elő kihallgatásra a DNA – hivatali visszaéléssel gyanúsítják, akárcsak az ügy többi érintettjét.
Mint arról beszámoltunk, a szombaton előzetes letartóztatásba helyezett Alina Bica már aznap lemondott a DIICOT éléről. A szóban forgó ügy 2011-ben történt, amikor a restitúciós testület egy 13 hektáros bukaresti telek ügyét tárgyalta, amelyet egy Gheorghe Stelian nevű üzletember igényelt vissza. Végül kárpótlást ítéltek meg, ám mint kiderült, a telket valós értékének többszörösére értékelték fel, így a testület ennek megfelelően állapította meg a kárpótlás összegét.
A DNA szerint a telek értékét egy értékbecslő cég 377 282 300 lejben állapította meg, ami 263 327 559 lejjel (61 714 021 euróval) nagyobb a terület valós értékénél, vagyis ekkora az államot ért kár.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!