
Zsarolás gyanúja miatt keddre virradóra őrizetbe vette az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Sergiu Lucinschi üzletembert, Petru Lucinschi korábbi moldovai elnök fiát.
2015. március 31., 15:372015. március 31., 15:37
A DNA hétfőn este tartott házkutatást Lucinschi otthonában, amely a Bukarest melletti Voluntari községben található.
A DNA közleménye szerint az üzletember 2014 és 2015 márciusa között követte el a korrupciós bűncselekményeket. Igazságügyi források szerint Lucinschi egy befolyással üzérkedéssel, illetve zsarolással kapcsolatos ügyben érintett, amelyben összesen négymillió eurót követelt egy üzletembertől annak érdekében, hogy visszavonjon egy, a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztályon (DIICOT) tett feljelentést.
A moldovai üzletember hétfőn este a házkutatást követően kihallgatásra előállította a DNA, majd a kihallgatás után 24 órára őrizetbe vették. A DNA az üzletember 30 napos előzetes letartóztatását kérte, erről az illetékes bíróságnak kellett döntenie. Az ügyben vesztegetés elfogadásának gyanújával őrizetbe vettek egy, a DIICOT kötelékében dolgozó rendőrtisztet is.
Ugyancsak kedden beidézték Radu Pricop ügyvédet, Traian Băsescu volt államfő vejét, akit szintén gyanúsítottként hallgatott ki az ügyben a DNA, azzal gyanúsítva, hogy Lucinschi cinkosaként működött közre a zsarolásban. Pricop ellen amúgy egy törvénytelen restitúciós ügyben is vizsgálódik a DNA.
Sergiu Lucinschi édesapja, Petru Lucinschi 1997 és 2001 között volt a Moldovai Köztársaság elnöke. 1991-ig – Mihail Gorbacsov reformpolitikájának a híveként – ő állt a volt szovjet tagköztársaság kommunista pártjának élén. 1993 és 1997 között a moldovai parlament elnöke volt, majd államfővé választották. Bár kommunista múltja Moszkvához kötötte, az ő idejében indult el a közeledés Moldova és az Európai unió között.
Fia, Sergiu Snegur a könnyített honosításról szóló román törvény nyomán 2008-ban kapta meg a román állampolgárságot, és válalkozóként az építőiparban tevékenykedett. A jogszabály nyomán – amely a hasonló magyar törvény mintájául szolgált – több százezer moldovai állampolgár kapott könnyített módon román állampolgárságot. Petru Lucinschi másik fia, Chiril jelenleg képviselő a moldovai parlamentben a liberális-demokrata párt színeiben. Korábban apja kapcsolatai révén médiavállalkozóként tett szert jelentős vagyonra.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.
szóljon hozzá!