
Egy közúti ellenőrzés során őrizetbe vették kedden késő este Gheorghe Coman konzervatív párti (PC) parlamenti képviselőt, miután a legfelsőbb bíróság – megsemmisítve az alapfokú ítéletet – a honatya harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezéséről döntött.
2014. január 08., 18:402014. január 08., 18:40
Comant (képünkön) Urziceni közelében, egy közúti ellenőrzés során állították meg a rendőrök, miközben éppen Buzăuba tartott. A rendőrök ezt követően Bukarestbe vitték, ahol a fővárosi rendőrkapitányság fogdájába szállították.
Mint arról beszámoltunk, Comant befolyással üzérkedéssel gyanúsítja az országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA). A nyomozati anyag szerint egy pártrendezvény háromezer lejes költségét akarta egy politikai alapon kinevezett intézményvezetővel – a Buzău megyei állat-egészségügyi igazgatóság egyik vezetőjével – kifizettetni, majd amikor az illető feljelentése nyomán az ügyészek tetten érték, elmenekült. Csak órákkal később, egy másik megyében sikerült őt elfogni.
A legfelsőbb bíróság háromtagú testülete alapfokon december 27-én még úgy döntött, Coman – aki a populista Dan Diaconescu Néppártból (PPDD) ült át a PC soraiba – szabadlábon védekezhet. Ezt az ítéletet bírálta felül kedden a bíróság öttagú testülete.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
szóljon hozzá!